A kolozsvári Egyetem medikusainak tanulmányi pályaképe a rekrutációs jellemzők tükrében (1872-1918)*
Absztrakt : A kolozsvári magyar egyetemen tanuló medikusok máris publikált személyes adattára lehetővé tesz egy kísérleti kutatást a diákság társadalmi kiválasztása (vallás, nemzetiség, családi réteghelyzet és regionális háttér) valamint a képzési pálya egyes mozzanatai (érettségiztető gimnázium jellege, érettségi kora, nemzedéki hovatartozás, szemeszterszám, diplomázási valószínűség, ösztöndíjak) közötti összefüggések pontos statisztikai elemzésére. Az eredmények igen nagy mértékű egyenlőtlenségek rendszerét tárták fel, elsősorban a diákok felekezeti és nemzetiségi hovatartozása szempontjából. Ezek a tanulmányi pályát minden szakaszában és körülményében messzemenően befolyásolták.
A kolozsvári medikusok rekrutációs jellemzőit a felekezeti, nemzetiségi és társadalmi réteg szerinti kiválasztás szempontjából egy korábbi tanulmányban vázoltam.[1] Érdekes azonban követni ezeknek a rekrutációs jellemzőknek konkrét hatását az iskolai pálya alakulására a középiskolai tanulmányoktól az orvosi diplomáig. Kezdjük az előbbiekkel.
A 1. táblázat fő adatai látszólagos komplexitásuk ellenére azt az igen egyszerű iskolaválasztási képletet mutatják, hogy a diákság többsége szigorú felekezeti szegregáció szerinti középiskolában tanult. Az érettségiztető iskolák jellegét elsősorban messzemenően a vallási affinitások – a saját vagy a saját felekezethez „közelálló” felekezeti iskolák preferenciája – határozta meg. Ezt az elsődleges elrendezést módosították valamelyest különböző asszimilációs esélyek és stratégiák (tehát a magyar nemzetiséggel fenntartott viszony) a nemzetállamban „nem uralkodó” etnikai csoportok tagjai számára. A zsidó diákok e tekintetben egyedi határesetet képviselnek, hiszen, mint ismeretes, a korszakban nem rendelkeztek saját hitközségi gimnáziummal. Tehát minden érettségiztető iskolával rendelkező s itt megkülönböztetett felekezeti aggregátum tagjai (a román ortodoxok kivételével) többségükben saját, vagy velük bizonyos rítusközösségben álló felekezet gimnáziumában érettségiztek. Ez a többség a protestánsoknál volt a legnagyobb, meghaladta az érintett diákok négyötödét, és a görög keletieknél a legkisebb, hiszen csak viszonylagos és nem abszolút többségről volt szó, kissé az érintettek fele alatti arányban. A katolikusok a két véglet között helyezkedtek el: valamivel kevesebb, mint kétharmaduk érettségizett sajátnak tekinthető iskolában. Ebből a domináns összefüggésből máris kibontakozik a korabeli felekezetek közötti egyenlőtlen középiskolai szegregáció egyebütt azonosított rendszerének néhány vonása.[4] A protestánsok elleni objektivált szegregáció a legerősebb, illetve ők
1. táblázat: A kolozsvári medikusok felekezete és nevének nemzeti jellege az érettségiztető iskola státusa szerint (%)
|
G i m n á z i u m - Felekezet |
Állami |
Kir. Kat. |
Erdélyi katolikus |
Katol. Rendi |
Református |
Evangélikus |
Unitárius
|
Görög kat. |
Görög ortodox |
Más |
Összesen |
|
|
Római katolikus magyar német más
Református magyar más
Evangélikus német más
Görög katolikus román más
Görög keleti román más Más keresztény
Zsidó magyar más |
17,0 25,5 15,9
9,6 10,0
6,1 9,0
28,9 25,9
35,7 13,8
14,5
32,2 27,7
|
6,5 4,3 6,2
0,82,9
1,9 2,0
1,1 1,2
0,7 -
-
1,7 4,4
|
21,6 18,0 16,6
3,7 4,3
1,4 -
- 3,7
4,3 3,4
1,2
5,9 3,9
|
37.0 33,5 42,1
1,8 4,3
0,9 5,0
7,8 21,0
1,4 6,9
2,4
14,4 14,5
|
9,2 8,1 9,7
73,3 70,0
11,7 24,0
2,8 3,7
4,3 24,1
16,9
26,2 22,3
|
6,2 5,6 5,5
8,0 2,9
70,9 57,0
4,4 7,4
7,1 -
1,2
7,6 13,2
|
1,9 3,1 4,1
2,3 5,7
6,1 3,0
1,7 4,9
0,7 -
63,9
10,2 11,7
|
- 0,6 -
0,2 -
- -
47,2 30,9
19,3 13,8
-
0,8 - |
- - -
- -
- -
6,1 1,2
25,7 37,9
-
- -
|
0,5 - -
0,4 -
- -
- -
0,7 -
-
1,6 1,3
|
100,0 100,0 100,0
100,0 100,0
100,0 100,0
100,0 100,0
100,0 100,0
100,0
100,0 100,0
|
|
|
% együtt |
18, 9 |
2,9 |
7,4 |
14,7 |
26,5 |
14,5 |
6,5 |
5,6 |
2,3 |
0,6 |
100,0 |
|
|
Fő |
489 |
75 |
191 |
381 |
687 |
376 |
168 |
146 |
59 |
16 |
2589 |
|
„zárkóznak” be leginkább a saját, viszonylag nagyon széles iskolahálózatuk bástyái mögé. Ez még a kicsiny unitárius felekezetre is igaz, amelynek pedig csak egy érettségit nyújtó gimnáziuma volt[5] (de ez éppen Kolozsváron). A katolikusok már jobban szétoszlanak az iskolai piacon, a társadalmi és rituális térben tőlük távol álló protestáns iskolákban is, amelyek ezek szerint sokkal kevésbé gyakoroltak diszkriminatív felvételi politikát. Végül a keresztény diákságban a görög rítusúak szétszóródása a legnagyobb, mert ezeknek mindig csak kisebbsége került ki saját iskolából. Egy részüket a rokon görög rítusú iskola képezte (annál is inkább, hogy itt a többség számára közös román nyelven oktattak), illetve a görög katolikusokat a velük hitközösségben álló római katolikus intézmények. Érdemes külön-külön részletesebben is megvizsgálni a 1. táblázatban megkülönböztetett vallási-etnikai kategóriák diákjainak iskolaválasztását.
A katolikusok tehát viszonylag nyílt iskolaválasztási modellt követtek, még akkor is, ha az ún. „királyi katolikus”, de valójában állami gimnáziumokat is a római egyházi hálózathoz számítjuk. (Ez adminisztratív szempontból egyáltalán nem indokolt, annyiban azonban igen, hogy legfőbb közönségük ténylegesen a katolikus maradt[6]). A „nyíltság” elsősorban azt jelentette, hogy a katolikus diákok ötöde állami iskolába járt, sőt a német nevűek több mint negyede, amit talán a régió svábságában dívó magyar asszimilációs beállítottsággal is lehet magyarázni. Ebben az összefüggésben a legfeltűnőbb az, hogy a római egyházat követő medikusok egy hatoda protestáns gimnáziumban érettségizett. Ez a diákság tehát nem találkozhatott (még) radikális diszkriminációval, és nem gyakorolt számottevő önelkülönítést az iskolai piacon.
Mindez, amint jeleztük, a protestánsokra nem jellemző. A koncentráció még az egyetlen iskolával rendelkező unitárius diákokra is érvényes („más keresztények”), akiknek közel kétharmada járt a felekezet kolozsvári gimnáziumába, míg a maradék majdnem kizárólag az állami (14%) és a református szektor (17%) között oszlott meg. Az iskolai elkülönülés különösen markáns volt a református többségű magyar nevűeknél, akik katolikus iskolát alig frekventáltak (6%), közel háromnegyedük saját intézményben és további egytizedük más protestáns gimnáziumban érettségizett. Az evangélikusoknál kissé megoszlottak a választások az etnikai háttér szerint, amely a magyarországi lutheránusokat közismerten egymástól viszonylag elkülönült tömbökre osztotta. A németek gyakrabban (71%) tanultak saját helyi (főképpen német nyelvű) gimnáziumaik egyikében, nemritkán más protestáns iskolában (18%), sokkal ritkábban államiban (6%), de a katolikus intézmények látványos elkerülése mellett (4%). A magyar és szláv evangélikus diákok ritkábban jártak saját intézménybe (57%) (talán azért is, mert ezek jó része a régióban számukra nyelvileg idegen volt), ezzel szemben többször kerültek ki rokon felekezeti iskolából (27%) és valamelyest államiakból is (9%). A katolikus iskolákba azonban ők is a legritkábban tértek be (7%). Az egymás viszonylatában nem teljesen kölcsönös mértékű protestáns-katolikus iskolai szegregáció tehát a kolozsvári medikusoknál is jól kimutatható.
A görög rítusú diákok megoszlása a legösszetettebb. Ennek egyik – a számításból soha ki nem hagyandó – oka saját gimnáziumi hálózatuk gyengesége is volt. Az érintett diákok e tekintetben a korszak elejétől mindössze négy teljes (érettségit adó) román intézményre számíthattak, de közülük csak a balázsfalvi görög katolikus és a brassói görög keleti gimnáziumok jelennek meg kolozsvári medikusokat kibocsátó iskolák listáján.[7] Az (ön)szegregációnak számukra persze a román nyelvi képzés lehetősége is fontos tényezője lehetett. Ennek megfelelően már az is jelentős szegregációs hatásra vall, hogy a görög katolikusok kétötöde saját gimnáziumban érettségizett. Számukra azonban a hitközösség révén a többi katolikus iskola is nyitva állt, amelyet a román nevűek ritkán (9%), a többi görög katolikus (akik között magyar többség volt) sokkal gyakrabban (25%) vett igénybe. Több mint negyedrészük azonban állami gimnáziumban érettségizett. Az állami iskolák használata még tipikusabbnak bizonyult a román ortodox diákoknál, akik közül sokkal többen jártak állami (36%) mint a saját, román nyelvű gimnáziumba (26%) vagy a görög katolikusokéba (19%), nem beszélve arról, hogy a többiek protestáns (12%) vagy néha római katolikus intézményt (6%) látogattak. A kisszámú nem román (főképp szerb) ortodoxoknak szintén a kisebbsége járt saját iskolába, de közöttük a református gimnáziumok diákjai (24%) is gyakran előfordultak a rokon görög katolikus (14%), az állami (14%) és a római katolikus iskolák végzettjei (10%) mellett. Paradox módon a görög keleti medikusok iskolaválasztásának „nyíltsága” azt sugallja, hogy náluk az így demonstrált iskolai asszimilációra való beállítottság fontos szelekciós dinamizmust jelentett az erdélyi orvosi karra jutáshoz. E szerint a nemzetiségileg semleges vagy „idegen” (magyar vagy német) középiskolai érettségi megnövelte a magyar nyelvű orvosi tanulmányok végzésének esélyét. Más szóval a román felekezeti gimnáziumok inkább irányították a náluk végzetteket más pályára, elsősorban teológiára, míg a magyar (vagy német) gimnáziumok román érettségizettjei gyakrabban kerültek a kolozsvári orvosi fakultásra. A magyar és német középiskolák így az asszimilációs funkció mellett egyfajta „modernizációs” szerepet is elláttak a román és szerb diákság képzésében, amennyiben ezeket a román gimnáziumoknál sokkal gyakrabban készítették olyan „modern” pályára, mint az orvoslás.
A zsidó diákok iskolai háttere saját képzési hely híján szükségképpen is változatosabb az előbbieknél, mivel számukra az iskolaválasztás talán még az asszimilációra hajló többi kisebbségi csoporttöredékben kimutathatónál is döntőbb lépés volt a társadalmi befogadás esélyei szempontjából. Történt ez egy olyan korban, amelyben Európa-szerte (talán legelőször éppen Magyarországon, Istóczy 1875-ös parlamenti fellépésével) kibontakoztak a modern politikai antiszemitizmus szervezett mozgalmai, és 1882–83-ban végigsöpört az országon a tiszaeszlári vérvád-rágalomper pogromkísérletekkel terhes vihara. Ebben a történelmi összefüggésben szignifikánsnak tűnik, hogy a zsidó medikusoknak csak kisebb töredéke került ki a felekezetileg semleges állami gimnáziumokból (29%), nem sokkal többen, mint katolikus iskolákból (23%) míg majdnem fele (46%) protestáns intézményekből. A zsidó diákság magyar asszimiláns orientációjára jellemző, hogy román nyelvű érettségizett gyakorlatilag közöttük sem akadt, és hogy a régióban többségi német evangélikus gimnáziumokban is alul voltak képviselve, különösen a magyar nevűek. Evvel szemben a „magyar felekezetek” hírében álló reformátusok és unitáriusok gimnáziumaiban olyan messzemenő túlképviseltek voltak, hogy az ott érettségizett zsidó medikusok aránya (35%) jóval meghaladta magukon a reformátusokon és az unitáriusokon kívül a táblázatban megkülönböztetett összes többi csoportét, nevezetesen (a reformátusokkal a 19. században gyakran még templomközösséget is fenntartó) evangélikusokét is (21%). Röviden, a kolozsvári zsidó medikusok az összes nem magyar hátterű diák között messze a „legasszimilánsabb” iskolaválasztási stratégiáról tanúskodtak.
Az érettségi kora mint az előképzettségi kitűnőség mércéje
Ezeket a konklúziókat hasznos kiegészíteni az egyetlen olyan rendelkezésünkre álló jelzéssel, amely legalább közvetetten rámutat a csoportsajátos tanulmányi kitűnőség hatásmechanizmusaira. Sajnos sem az érettségin nyert érdemjegyre (mint már említettem), sem az orvosi tanulmányok alatti vizsgaeredményekre nem sikerült személyesített adatokat találni a prozopográfiai feldolgozás levéltári forrásaiban. Az egyetlen számba jövő mutató az érettségi letevésének korára vonatkozik. Erről viszont szerencsére más kutatásokból tudjuk, hogy eléggé szoros és egyenes korrelációban áll az érdemjeggyel. A dualista korszak végének érettségizőit vizsgáló felmérés szerint minél fiatalabban érettségiztek a diákok, annál jobb jegyátlagot mutattak fel.[8] Ennek értelmében igazolható az, hogy az érettségizők kormegoszlását óvatosan felhasználjuk az iskolai kitűnőség megközelítőleges (ha nem is tételesen pontos) becslésére. Az érettségi kerekített koréveinek csoportsajátos szóródása azonban önmagában is fontos mutatója lehet annak, hogy a diákok milyen körülmények között kerültek az orvosi karra : fiatalon vagy idősebben, „elkésetten” vagy „jó időben”.
2. táblázat: Az érettségi kora kerekített években a kolozsvári medikusok vallása és családnevének etnikai jellege szerint
A) Az érettségi kora években
|
|
17 és ez alatt |
18 |
19–20 |
21 és több |
Összesen |
Fő |
% |
|
Római katolikus magyar német más Református magyar más Evangélikus német más
Görög katolikus román más
Görög ortodox román más Más keresztény [unitárius] Zsidó magyar más |
6,4 8,9 10,1
6,0 4,3
2,0 4,1
5,1 6,5
4,4 10,3
3,7
13,7 12,0 |
40,3 44,9 44,9
42,5 47,8
40,6 45,4
26,1 29,9
21,3 24,1
46,7
51,3 47,8 |
43,4 44,3 38,4
44,8 44,9
53,5 45,4
54,5 48,1
54,4 48,3
42,7
27,4 32,4 |
9,8 1,9 6,5
6,7 2,9
4,0 5,2
14,2 15,6
19,9 17,2
7,3
7,7 7,8 |
100,0 100,0 100,0
100,0 100,0
100,0 100,0
100,0 100,0
100,0 100,0
100,0
100,0 100,0 |
357 158 138
504 69
202 79
176 77
136 29
82
117 383 |
14,1 6,3 5,5
20,0 2,7
4,1 3,8
7,0 3,0
5,4 1,1
3,2
4,6 15,2 |
|
% együtt |
7,1 |
41,0 |
43,5 |
8,3 |
100,0 |
|
100,0 |
|
Fő |
180 |
1036 |
1099 |
210 |
|
2525 |
|
B) Az érettségi kora nemzedéki csoportok szerint
|
|
17 és ez alatt |
18 |
19-20 |
21 és több |
összesen |
Fő |
|
1883 előtti születésűek |
7,7 |
30,5 |
50,9 |
10,9 |
100,0 |
768 |
|
1883–1893-ban születtek |
6,2 |
35,2 |
48,6 |
10,1 |
100,0 |
970 |
|
1893 után születettek |
7,8 |
58,6 |
30,1 |
3,6 |
100,0 |
787 |
Az érettségizés kora szempontjából medikusaink jól hierarchizált kategóriasort formálnak. Messze a legkorábban végeztek közöttük a zsidók, akiknek közel kétharmados többsége a „normális” korban (18 év) vagy annál is fiatalabban érettségizett. Utánuk következnek elég nagy eltéréssel a német és más szláv hátterű katolikusok, akiknek enyhe többsége (54–55%) szintén fiatal korban hagyta el a középiskolát, valamint szorosan mögöttük egyes protestáns kategóriák (a nem magyar reformátusok, az unitárusok és a nem német evangélikusok) 50% körüli fiatallal. A felekezetükben többségi magyar katolikusok és még inkább a német evangélikusok ennél lényegesen alacsonyabb arányban tartoztak a „fiatal” érettségizőkhöz. Végül a görög vallások hívei egyértelműen a „sereghajtók” ebben a rangsorban az ortodox román diákokkal a legvégén, akiknek mindössze egynegyede végezte a középiskolát fiatalon. Ha az „elkésett”, 20 évesnél idősebb érettségizettek összetételét tekintjük, a fenti hierarchia durva fordítottját találjuk, hiszen a görög vallást követő diákok legalább kétszer olyan gyakran szerepelnek ebben az aggregátumban, mint a többiek. Ez utóbbiak között azonban már nincs olyan egyszerű rangsor, ugyanis „fiatalsági létrán” magasan álló csoportokban – például a zsidók, a szláv katolikusok vagy az unitáriusok között is – átlagos arányú „elkésett” érettségizőt lehet azonosítani. Ezeket az összefüggéseket pontosítani lehet, ha az elemzésbe bevonjuk a diákok szüleinek helyzetét a foglalkozási vagy társadalmi rétegszerkezetben (6. táblázat).
Ezeknek az eredményeknek az értelmezéséhez mindenekelőtt arra kell utalni, hogy más országos adatokból is igencsak hasonló hierarchia bontakozik ki a tanulmányi kitűnőség szempontjából. Egyrészt a zsidó és az evangélikus diákok jegyátlagai rendre meghaladják a többiekét, másrészt a görög rítusúak a rangsor alján helyezkednek el.[9] A két véglet tökéletesen megfelel ennek az összefüggésnek, csupán a hierarchia közbülső zónáiban borul fel a rangsor, mivel az evangélikusok közül csak a kisebbségi szlávok és a magyarok mutatnak fel jelentősebb előnyt a viszonylag korai iskolavégzés terén. Az érdemskálának ezt a komplex közbülső „szürke zónáját” nehéz lenne pontosabban elemezni. Az egymással szembenálló, kiemelkedően magas zsidó és a viszonylag leggyengébb átlagteljesítményt nyújtó görög rítusú diákok pozícióját a rangsorban azonban jól lehet értelmezni a két aggregátum iskolai piaci helyzetének számbavételével. Az egyik minden bizonnyal az asszimilációs kompenzáció sikerére, a másik az asszimilációs nehézségek hatására szolgáltat példát.
Persze nem csak arról van itt szó, hogy a zsidóság iskolai sikerei általánosságban „asszimilációs élmények” is voltak, és „belülre” is, „kívülre” is bizonyítékul voltak felmutathatók az asszimilációs elvárások beváltására, éppen az asszimilációs feladatok „túlteljesítése” révén (nyelvi és kulturális elmagyarosodással, a keresztény középosztályok műveltségi jegyeinek – latin, nemzeti irodalom stb. – átvételével). És nem is csak arról, hogy éppen az érettségizéssel konkrét törvényes jogosítást is nyertek a középosztályokba való formális betagolódásra (szalon- és párbajképesség, „úri” elnevezés, katonai „önkéntesség” és tartalékos tiszti rang). A korai érettségi a „nehéznek” ismert orvosi tanulmányokra való rátermettséget, készséget is igazolta[10], ami az orvosi szakma mintegy felét ekkoriban már elfoglaló zsidóság orvosjelöltjeinek családjában fontos adunak számíthatott. Itt érdemes megjegyezni, hogy hasonló kompenzációs mechanizmus nyomait könnyű felfedezni a többi felekezeti aggregátumnál is, az ezeken belül kisebbségi helyzetű nemzetiségeknél, tehát nem feltétlenül csak allogén csoportoknál. A katolikus németek és szlávok, a nem magyar reformátusok és nem német evangélikusok, a nem román görög katolikusok és ortodoxok akárcsak a magyar nevű zsidók átlagosan rendre korábban érettségiztek, mint többségi hittársaik. Elképzelhető, hogy ezekben a nem markáns, de szignifikáns teljesítménybeli eltérésekben a kisebbségi létformát kompenzáló magatartások eredőjét érhetjük tetten. Ennek egyik formája az lehetett, hogy a felekezeten belüli kisebbségiek vagy – akárcsak a zsidóság – a többséghez idomuló asszimilációs stratégiája keretében igyekezett iskolai teljesítményét optimalizálni. Amikor konkrét akkulturációs nehézségekkel kellett megküzdenie, például nem anyanyelvén oktató iskolában, itt a siker kulcsa a különleges erőfeszítésekkel elért „túlteljesítés” volt. Ez azonban nem mindenki számára volt elérhető. A görög rítusú felekezetek diákjai valószínűleg azért is kerültek ki átlagosan sokkal később a középiskolákból itt is, mint máshol[11], mert jó részük (fentebb láttuk) magyar gimnáziumban végzett, ahol nyelvi és kulturális asszimilációs nehézségeiket – hiszen túlnyomó többségük nemcsak román vagy szerb nevű, de román vagy szerb anyanyelvű is volt – csak bizonyos időveszteség árán tudták meghaladni. Az ilyen típusú asszimilációs gátak áthidalása ugyanis nemcsak tehetségen és elszántságon múlik. Ez gyakran a magyar iskolázás eleve későbbi elkezdését, osztályismétlést, esetleg még az érettségi ismétlését is magával vonta, ami elkerülhetetlenül az érettségi átlagkorának kitolódásával járt.
Ezért érdekes ebben az összefüggésben követni az érettségi átlagkorának állandó csökkenését a nemzedéki csoportok szerint, különösen a legfiatalabb beiratkozóknál. Az 1883 előtt születtek átlagéletkora még 19,1 év volt, az 1883–1893 között születetteké alig alacsonyabb, 19 év, míg a náluk fiatalabbaké már 18,4 évre süllyedt. A háború előtti és alatti években felduzzadt számú medikusok tehát már sokkal „normálisabb” életkorban, túlnyomó többségükben (66%) 17-18 évesen hagyták el a középiskolát. Feltűnő azonban, hogy a felekezeti csoportok közötti fentebb bemutatott rangsor az idővel alig módosult. Majdnem mindegyik diákkategória abszolút értelemben is „előre lépett” a korskálán (pontosabban megfiatalodott), a nélkül azonban, hogy helyzete a többiekhez viszonyítva jelentősebb elmozdulást szenvedett volna. A legfiatalabb nemzedékben például a zsidó diákok, az unitáriusok és egyéb kis keresztény vallás híveinek 77%-a végzett 18 évesen vagy ennél fiatalabban, a „nyugati” keresztények 62–68%-a, a görög katolikusok 56%-a, de a görög keletieknek továbbra is mindössze 26%-a. Ez azt mutatja, hogy az érettségi átlagos életkorában kifejezett teljesítményskála széthúzódott, és míg a többség középiskolai tanulmányi körülményei „normalizálódtak”, a leghátrányosabb helyzetűek elmaradása jórészt fennmaradt.
Mint láttuk, az érettségi korának legfőbb meghatározója medikusaink körében a vallás. Ennek az alapvető változónak működését azonban jelentősen módosíthatta a családok társadalmi helyzetét, vagyoni és jövedelmi viszonyait, sőt a gyerekek beiskolázási és iskolai sikeresélyeire nézve különösen döntő hatású „művelődési tőkéjét” is messzemenően meghatározó réteghelyzet, amelyet a felhasznált prozopográfiai összeállításban sommásan az apák foglalkozásával lehet megközelíteni. Ebben az összefüggésben csak a réteghelyzet különleges hatására érdemes figyelnünk. A réteg, vallás és nemzetiség szerinti kiválasztás mechanizmusaira a következő alfejezetben részletesebb adatokkal kell még visszatérnünk.
3. táblázat: A diákok életkora kerekített években[12] az érettségi idején a kolozsvári medikusok összevont vallási és szüleik foglalkozási kategóriája[13] szerint (%)
|
|
17 és ez alatt |
18 |
19–20 |
21 és több |
Összesen |
Fő |
% |
|
Római katolikus alsó polgár értelmiség közhivatal |
4,1 5,9 8,6 9,6 |
28,6 34,0 48,5 47,7 |
59,2 51,0 38,0 37 |
8,2 9,2 4,9 5,0 |
100,0 100,0 100,0 100,0 |
49 153 163 218 |
2,1 6,7 7,1 9,5 |
|
Protestáns alsó polgár értelmiség közhivatal |
1,9 1,5 6,1 6,8 |
24,8 36,9 51,4 47,2 |
59,0 54,9 37,3 43,8 |
14,3 6,7 5,2 2,3 |
100,0 100,0 100,0 100,0 |
105 195 212 352 |
4,6 8,5 9,2 15,3 |
|
Görög rítusú alsó polgár értelmiség közhivatal |
3,0 2,3 11,4 6,1 |
11,9 25,0 48,6 30,7 |
59,4 54,5 37,1 49,5 |
25,7 18,2 2,9 13,7 |
100,0 100,0 100,0 100,0 |
101 44 35 212 |
4,4 1,9 1,5 9,2 |
|
Zsidó alsó polgár értelmiség közhivatal |
11,4 12,5 16,3 12,2 |
28,6 47,8 57,0 61,2 |
37,1 33,6 23,3 20,4 |
22,9 6,2 3,5 6,1 |
100,0 100,0 100,0 100,0 |
35 289 86 49 |
1,5 12,6 3,7 2,1 |
A 3. táblázat egyértelműen demonstrálja, hogy a korai érettségi elsősorban osztályprivilégium, pontosabban a szakmai pozíciók mögött feltételezhető családi művelődési tőke nagyságával korrelál. Ez az összefüggés nem szünteti meg, de alaposan átminősíti a fentebb azonosított felekezetsajátos különbségeket. Elsősorban az „alsóbb” osztályok, másodsorban az ún. „polgári rétegek” fiai, akik túlnyomóan a kispolgárságból származtak, s mint ilyenek, „újoncok” voltak az iskolázás frontján, rendre később, nemritkán (mint például a protestánsok vagy a görög vallások követői) kifejezetten késve jutottak csak el az érettségiig. Mindenütt az értelmiségi és közhivatalnoki családok gyerekei érettségiztek átlagosan a legfiatalabb korban. Ráadásul a réteg szerinti kontrasztok az egyetem előtti szellemi teljesítmények így mért skáláján sokkal nagyobbak, mint a nemzetiségi csoportok vagy (a nyugati keresztények viszonylatában) a felekezetek közötti. A katolikusoknál még csak 33% és 57% között szóródnak az 18 éves vagy ennél fiatalabb érettek arányai, ha az „alsó” és a legjobban szereplő értelmiségi kategóriát hasonlítjuk össze. A protestánsoknál már 27% és 57% közötti ugyanez a szóródás, a zsidóknál ennél magasabb szinten 40% és 73% közötti. A görög felekezetű diákoknál azonban már 15% és 60% között húzódnak a megfelelő értékek.
Az „öreg” (20 évnél idősebb) érettek arányai nagyjából ugyancsak a rétegsajátos teljesítmények logikáját követik. E legmagasabb negatív értékeket a protestáns „alsó” (14%), a görög rítusú „alsó” (26%) és polgári (18%), valamint (kivételesen) a tisztviselői rétegek (14%) fiai könyvelték el. Hozzájuk tartozott azonban a néhány zsidó „alsó” osztálybeli diák is, akiknek szintén nem kevesebb, mint közel negyede (23%) érettségizett előrehaladottabb korban. Elképzelhető, hogy mind a nagyszámú görög rítusú tisztviselő, mind a kisszámú zsidó földművelő és munkás gyerekének viszonylag gyakori kései középiskolázása hasonló okokkal, a felekezeti művelődés konkurenciájával magyarázható. A görög érintettek jó része nemzetiségi papok és tanítók vagy (ritkábban) tanárok leszármazottja[14], akiknek műveltségi tőkéje elsősorban teológiai irányultságú s nemritkán a tudományos írásbeliségnek csak szerény fokán állt. Ha ők román vagy szerb gimnáziumba mentek, tanulmányaik mellett még az egyetemre jutáshoz szükségesnek ítélt világi (és a magyar nyelvű tanulmányok távlatában) magyar művelődési elemeket is el kellett sajátítaniuk, ami sokuknál késleltethette az érettségi formális letételét. Az is előfordulhatott, hogy egyesek apjuk nyomdokait követve papi szemináriumban kezdtek tanulmányokat, mielőtt átváltottak volna az orvosi karra. Akik (láttuk, viszonylag sokan) magyar gimnáziumba kerültek, azokat a fentebb tárgyalt iskolai akkulturációs nehézségek tarthatták vissza középiskolai pályájuk gyors lezárásától. Egyes hagyományos életmódot folytató zsidó földműves vagy munkás családokban alapjában a világi műveltséghez való viszony szempontjából hasonló idegenséget és távolságot lehet feltételezni. Ilyen környezetben a fiúkat legfeljebb polgári iskolába küldték, utána esetleg felső kereskedelmibe, de nem gimnáziumba, éppen a családtól és a közösségtől való a művelődés- és kultuszbeli elidegenedés veszélyének minimalizálása érdekében. A fiatal férfiak egy része ezzel szemben gyakran hosszú éveket töltött el jesivában (felsőbb talmudiskolában) is, mielőtt szakma után nézett volna, és elkezdte volna a felnőtt életet. Az így felgyülemlett világi iskolázottsági hiányokat a gimnáziumi tananyag elsajátítása terén persze be lehetett hozni, de csak elkésett érettségizés árán. Ezt tükrözik minden bizonnyal az itteni adataink is.
Adatainkból egy sor jelzést lehet kiszűrni, amelyek medikusaink egyetemi pályájának egyes sajátosságait világítják meg. Ezek azonban nem feltétlenül a legfontosabbnak tűnő mutatók, például nincsenek utalások sem a diplomák minősítésére (pl. a végszigorlat érdemjegyére) sem az esetleges későbbi szakosodásra, sem persze a szakmai karrierre. A meglévő adatbázis azonban a későbbi ilyen irányú kutatásokhoz biztos empirikus alapozást nyújt.
A kolozsvári fakultáson tanulók egy része nem helyben kezdte tanulmányait, illetve nem helyben fejezte be. Minden bizonnyal az is előfordult, hogy miután diplomázás előtt elhagyták az erdélyi alma matert, másutt nem is folytatták tanulmányaikat. Végül bizonytalan, hogy a tanulmányok kezdetére és másutt való folytatására meglévő levéltári bejegyzések milyen arányban nyújtanak támpontot arra, hogy kik honnan jöttek és hova távoztak. A tanulmányok kezdetére vonatkozó adat megbízhatóbbnak látszik, hiszen az új beiratkozóknak elvben mindig meg kellett jelölniük korábbi tanulmányaik helyét és intézményét, legyen az gimnázium vagy főiskola. Az eltávozókra vonatkozó adatról csak azt lehet bizonyítani, hogy messzemenően hiányos. Összesen 108 medikusról lehet ugyanis tudni, hogy más egyetemre ment Kolozsvárról, holott Kolozsváron csak a diákok mintegy harmada (1072 fő) nyert doktorátust. A közel kétezer többi medikusról nem szól a fáma, azaz némák a levéltárak, az előbbiek kivételével, akiknek legtöbbje végbizonyítványt kért eltávozáskor. Így került róluk bejegyzésre, hogy hova igyekeznek. Mint látható, ezek alig minden huszadik diákot jelentik az ismeretlen egyetemi sorsúak között. Mivel a Kolozsváron kívüli egyetemi tanulmányokat kezdő vagy folytató medikusaink az összes diáknak mindenképpen csak töredéknyi kisebbségét képviselik, elégedjünk meg a jelenség felekezetek szerinti bontásának bemutatásával.
4. táblázat: A kolozsvári medikusok felekezete aszerint, hogy hol kezdték, esetleg folytatták-e tovább másutt tanulmányaikat (%)
|
|
Kolozsvár |
Budapest |
Külföld |
Más[15] |
Összesen |
Másutt tovább tanulók %[16] |
|
Római katolikus |
87,9 |
9,5 |
2,2 |
0,4 |
100,0 |
2,2 |
|
Református |
91,7 |
6,3 |
1,2 |
0,8 |
100,0 |
1,7 |
|
Evangélikus |
83,5 |
8,1 |
7,8 |
0,6 |
100,0 |
13,8 |
|
Zsidó |
80,4 |
15,7 |
3,9 |
- |
100,0 |
6,4 |
|
Görög katolikus |
92,1 |
6,9 |
0,3 |
0,7 |
100,0 |
6 ,6
|
|
Görög keleti[17] |
80,6 |
18,1 |
0,9 |
0,5 |
100,0 |
19,1 |
|
Unitárius |
96,5 |
3,5 |
- |
- |
100,0 |
- |
|
Összesen |
88,5 |
8,6 |
2,3 |
0,4 |
100,0 |
7,3 |
|
Fő |
2657 |
310 |
56 |
13 |
3061 |
108 |
A fakultás diákjai között tehát alig több mint minden tizedik kezdte tanulmányait másutt mint az erdélyi egyetemen, ezek legtöbbje is főképp Budapesten. Még ritkábban ismert az, hogy tovább tanultak-e egyebütt azok, akik diploma nélkül távoztak. Külföldről elenyésző töredékeik kerültek át Kolozsvárra, és még kevesebbről tudjuk, hogy oda mentek tovább. A külföldről jövők túlnyomó része Bécsből került Kolozsvárra (56-ból 50 esetben), ami jól beleillik a korábbi tanulmányomban rajzolt képbe a bécsi orvosi kar uralkodó helyzetéről a határokon túl tanuló magyarországi orvosjelöltek képzési piacán.[18] Mindez megerősíti azt a fentebbi megfigyelést, hogy az erdélyi fakultás közönsége zömmel helyi beágyazottságú volt a középiskolai háttér szerint, ami eléggé megmagyarázza, hogy miért kezdték a legtöbben helyben a tanulmányaikat. Elképzelhető, hogy a budapesti orvostanhallgatók között ugyanebben a korban kevésbé ritka a modern peregrinus, de erre a valószínű feltevésre egyelőre nincs tárgyi bizonyíték.
A felekezeti egyenlőtlenségek e téren valamelyest megvilágítják a jelenség kolozsvári ritkaságának árnyoldalait. Különösen kevés volt ugyanis az Erdélyen kívül tanulmányt kezdő hallgató a reformátusoknál, az unitáriusoknál, valamint a római és a görög katolikusoknál, jelentősen több viszont az evangélikusok, a zsidók és a görög ortodoxok között. Mindkét utóbbi csoport többsége, amely nem Kolozsváron indult az egyetemre (az összes zsidó diák 16%-a és az ortodoxok 18%-a) Budapesten kezdett, míg az előbbiek éppoly gyakran külföldön, mint a magyar fővárosban (8%). Ez nem meglepő a zsidókra nézve, hiszen a főváros volt az országban a legnagyobb települési központjuk (ezen belül a vagyonos, világi műveltségű és erre aspiráló középrétegeik még inkább itt központosultak), de annál érdekesebb a dominánsan román (s ritkábban szerb) görög keletiek és az evangélikusok viszonylatában, akiknek rokonnépessége zömmel Erdélyi volt. A görög ortodox hallgatók ötöde-hatoda talán azért kezdett a fővárosban tanulni, hogy az ottani „kozmopolitább” légkörben (amelyet a pesti diákközönségben a nem magyar etnikai hátterűek fentebb említett túlsúlya is fémjelzett) elkerüljék az erdélyi egyetem magyar nacionalista atmoszféráját. A szász többségű evangélikusoknál is hasonlóról lehetett szó, de náluk az is könnyen érthető, hogy ezek a jórészt német ajkú orvosjelöltek gyakrabban választották a bécsi és más német nyelvű egyetemeket tanulmányaik kezdőhelyéül. Felvételünkben mellékes jelentőségű, de releváns történelmi paradoxon az a tény, hogy a prozopográfiában jelzett magyarosított nevű s többségükben zsidó hallgatónak (az összes mindössze 1,5%-a) már negyede kezdte Budapesten és további 9%-a külföldön a tanulmányait, vagyis aránylag több mint bármely más kategóriában. A névmagyarosítással kifejezett voluntarista asszimiláció legtöbbször a zsidóság és más allogén csoportok társadalmilag legmobilisabb elemeit érintette, akik még a többinél is sokkal erősebben koncentrálódtak Budapesten[19], és akiknek az iskolai mobilitás terén is gyakran maximálisak voltak az igényeik, ezzel magyarázhatók a gyakori külföldi tanulmányok.
Az egyetemi adminisztráció valószínűleg megbízhatóan regisztrálta azt, hogy a prozopográfiában szereplők hány szemesztert töltöttek a fakultáson. A 5. táblázatban közlünk erről egy (szintén csak felekezetsajátos) adatösszesítést, a nélkül azonban, hogy az eredményeket közelebbről értelmezni lehetne a szemeszterszámra ható közbülső tényezők ismerete nélkül. Ezen a téren ugyanis éppúgy szerepet játszhattak a „lemorzsolódás” vagy – ellenkezőleg – a gyors helyi diplomaszerzés szokásos körülményei, mint rendkívüli történelmi hatástényezők. Ilyenek: a tanulmányok abbahagyása; átváltás más egyetemre vagy más karra, illetve a más orvosi karokon eltöltött szemeszterek száma (amelyeket Kolozsváron beszámíthattak az abszolválandó tanulmányi időbe); a tanulmányok betegség miatti felfüggesztése vagy haláleset is (ami ebben a korban egyáltalán nem volt ritka még a háborún kívüli időszakban sem); bevonulás katonai szolgálatra 1914-ben vagy utána (ami sokaknak így vagy úgy a kolozsvári tanulmányok végét jelentette); majd 1919 végén a magyar egyetem folytonosságának (és a szemeszterek általa történt regisztrációjának) megszűnése, ami – mint láttuk – a háborút megelőző és az utolsó háborús félévekben megsokszorozódott számú diák zöménél szintén tanulmányai megszakításához vezetett. Minderre nincs külön információnk, így a szemeszterek számának változásait pontosabban még a rendelkezésre álló változók szerinti bontásban (nemzetiségi vagy felekezeti háttér stb.) sem tudjuk pontosabban értékelni.
Miután az 1875-ös szabályzat 5 évben (10 szemeszterben) határozta meg a kötelező orvosi képzési időt, a magas (8 feletti) szemeszterszám arányának össze kellett függenie a megszerzett doktori diplomák arányával az érintett diáknépességben. Azonban ez az összefüggés is legfeljebb csak nagyságrendi lehetett, hiszen annak is függvénye volt, hogy az érintettek esetenként milyen gyakran jöttek át más egyetemről és ott hány szemesztert abszolváltak, valamint annak is, hogy a kötelező szemeszterszám abszolválása után milyen gyorsan tették le a végszigorlatot. Ez például a háború előtt vagy alatt végző diákoknál könnyen elhúzódhatott, illetve elmaradhatott az ismert okok miatt (halál, katonai szolgálat, az egyetemi tanulmányok felfüggesztése). A szemléltetés kedvéért mindenesetre a szemeszterszámra és a doktorátus megszerzésének rátájára vonatkozó adatokat egymás mellett közli a 5. táblázat.
5. táblázat: A kolozsvári medikusok felekezete a helyben végzett szemeszterek száma és a doktorátus megszerzésének gyakorisága szerint (%)
A) A kolozsvári egyetemi szemeszterek száma
|
|
1–2 |
3–7 |
8 és több
|
Összesen
|
|
Római katolikus |
30,9 |
31,6 |
37,6 |
100,0 |
|
Református |
24,9 |
27,8 |
47,3 |
100,0 |
|
Evangélikus |
34,6 |
35,5 |
29,9 |
100,0 |
|
Zsidó |
33,9 |
23,4 |
42,7 |
100,0 |
|
Görög katolikus |
28,6 |
24,0 |
47,4 |
100,0 |
|
Görög keleti[20] |
27,5 |
26,2 |
46,2 |
100,0 |
|
Unitárius |
27,9 |
30,3 |
41,9 |
100,0 |
|
Összesen |
30,1 |
28,5 |
41,5 |
100,0 |
|
Fő |
921 |
866 |
1269 |
3056 |
B) A doktorátusok számaránya [21] a felekezeti és a születési nemzedékcsoportokban (%)
|
|
1883 előtt |
1883–1893 |
1893 után |
Együtt |
|
Római katolikus |
44,9 |
30,7 |
6,0 |
27,7 |
|
Református |
42,7 |
38,1 |
4,0 |
29,4 |
|
Evangélikus |
48,4 |
34,2 |
8,1 |
30,2 |
|
Zsidó |
40,4 |
41,0 |
31,7 |
37,1 |
|
Görög katolikus |
48,3 |
57,4 |
48,9 |
50,7 |
|
Görög keleti[22] |
47,4 |
66,7 |
63,8 |
61,6 |
|
Unitárius |
53,8 |
33,3 |
- |
36,0 |
|
Összesen |
44,7 |
40,5 |
20,9 |
35,3 |
|
Doktorátusok száma |
428 |
450 |
194 |
1075 |
A 5. A. táblázat jól mutatja a diákok által Kolozsváron töltött szemeszterek számának szóródását. A legalább nyolc szemesztert a fakultáson tanulók számaránya összességében meghaladja a doktorátust szerzők százalékát, de egyes felekezeti csoportokban nem. Erre további kutatásokkal lehet csak pontos magyarázatot találni. Mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy a doktorátust helyileg meg lehetett szerezni akkor is, ha az érdekeltek bizonyos számú szemesztert másutt hallgattak. Mindenképpen fontos eredmény, amely szerint a diákok kétötödnél nem nagyobb kisebbsége járta ki az egyetemet Kolozsváron – a levéltári bejegyzéseket alapul véve –, és még kisebb részük tette le helyben a diplomához szükséges végszigorlatát. Ez utóbbi valószínűsége sokkal magasabb volt (s még a háborús években tanulóknál sem csökkent) a görög vallások híveinél, mint a többinél. Ez a megállapítás arra mutathat, hogy a hallgatóságnak ez a zömmel a régióban beágyazott román és szerb részlege gyakrabban maradt helyben a diplomája megszerzése érdekében, semmint hogy más egyetemekre vonuljon. Ebben az eredményben benne foglaltatik a 4. táblázat utolsó oszlopán feltüntetett adatok kritikája is. Mint jeleztük, igencsak bizonytalan értékű (mert valószínűsíthetően súlyosan hiányos) a Kolozsvárról máshova távozókra vonatkozó felekezetsajátos kimutatás. A helyben diplomázók arányaiból, amely megbízhatóbb forrás terméke, inkább arra lehet következtetni, hogy az „eltávozók” között sokkal gyakrabban fordulhattak elő az „uralkodó” keresztény felekezetek tagjai és a zsidók, mint a többiek.
Pontos jelzéseink vannak a doktorátust megszerzők életkoráról is. Ezek igen szignifikánsan változnak, főképp a felekezet és a rétegháttér szerint, mint ahogy a 6. táblázat mutatja. Egyben alkalmunk adódik annak ellenőrzésére, hogy a kolozsvári doktorátus megszerzésének valószínűsége összefügg-e a társadalmi kiválasztás nagyobb „önálló” tényezőivel.
6. táblázat: A kolozsvári medikusok doktorálásának átlagos életkora és a diploma megszerzésének valószínűsége összevont felekezeti és társadalmi rétegkategóriák szerint (%)
|
|
Doktorátusok Számaránya[23] |
Doktorátus kora kerek években[24] |
|||
|
24 és alatta |
25–26 |
27 és több |
Együtt |
||
|
Római katolikus Alsó Polgár Értelmiség Közhivatal |
20,0 26,7 35,7 26,1 |
41,6 42,6 47,9 44,6 |
33,3 25,5 22,5 29,2 |
25,0 31,9 29,6 26,2 |
100,0 100,0 100,0 100,0 |
|
Protestáns Alsó Polgár Értelmiség Közhivatal |
31,9 33,9 29,9 29,9 |
29,0 38,1 44,5 42,4 |
44,7 38,2 31,9 37,3 |
26,3 23,7 23,6 20,3 |
100,0 100,0 100,0 100,0 |
|
Görög rítusú Alsó Polgár Értelmiség Közhivatal |
59,2 50,8 48,8 58,0 |
12,6 19,4 40,0 30,1 |
42,3 35,5 25,0 33,6 |
45,1 45,2 35,0 36,2 |
100,0 100,0 100,0 100,0 |
|
Zsidó Alsó Polgár Értelmiség Közhivatal |
41,3 37,4 38,4 32,2 |
31,6 40,1 51,1 68,4 |
26,3 27,3 34,9 21,1 |
42,1 32,6 14,0 10,5 |
100,0 100,0 100,0 100,0
|
|
Összesen |
36,2 |
37,8 |
32,6 |
29,6 |
100,0 |
Ami a doktorátus megszerzésének adatainkból kimutatható valószínűségét illeti, semmiféle összefüggés nem tapasztalható a rétegháttér és a helyi diplomázás gyakorisága között. A legmagasabb százalékot éppen a görög vallású és a zsidó diákok alsóbb származási rétegeihez tartozók érik el felekezeti kategóriáikon belül, de viszonylag magas arányokkal szerepel itt a protestáns „polgári” (főképp kispolgári) csoport is. A legfőbb meghatározó ezen adatok szerint is elsősorban a vallás, a nélkül azonban, hogy pontosabban meg tudnánk ragadni hatásmechanizmusa működésének összetevőit.
Egészen más a helyzet a doktorátus korát illetően. Ezen a téren mind a vallás, mind az osztályháttér nagy hatóerejű determinánsként jelenik meg azoknál, akik Kolozsváron diplomáztak. A felekezetek szempontjából hármas paradigmát lehet azonosítani. Legkorábban doktorálnak a zsidó orvosjelöltek, utánuk következnek az „uralkodó keresztény” csoportok tagjai, végül a legidősebb („elkésett”) diplomázók a görög vallások hívei. Ez a hármas elrendezés messzemenően megfelel a 2/A táblázaton megfigyeltnek az érettségi korára vonatkozólag és minden bizonnyal szorosan össze is függ vele. A korábban érettségizők több eséllyel szerzik meg fiatalabb életkorban a diplomájukat is, ha helyben diplomáznak. (A többiekről persze nem lehet tudni.) De erős korreláció figyelhető meg a 6. táblázatban – megint csak az érettségi korához hasonlóan – a sommásan mért réteghelyzet és a diplomázás életkora között. Minél „alacsonyabb” ez, annál később diplomáznak az érintett diákok. Különösen fiatalon végzik el az egyetemet az értelmiség gyermekei, akik minden felekezeti aggregátumban (a zsidók kivételével) a legfiatalabban nyerik el végbizonyítványukat. A zsidó kivétel itt annak tudható be, hogy a köztisztviselői karhoz tartozó kevés érintett – ha az aggregátum gazdaságilag nem legprivilegizáltabb részlege is –, mindenképpen azt az asszimilált művelt középosztályi kultúrideált testesíti meg, amelyben a tanulmányok „rendes időben” való elvégzése kötelező elvárás. Így a zsidó „alsó” rétegekből jövő doktorálók között feleannyian sem végzik el tanulmányaikat 24 évesen vagy ennél korábban, mint a zsidó köztisztviselő apák érintett fiai. Ugyanez a doktoráló kategória azonban a zsidó „alsó” osztályokhoz tartozóknál viszont két és félszer gyakoribb, mint a görög rítusúak „alsó” társadalmi kategóriájú jelöltjeinél.
Az ösztöndíjak vagy a támogatott tanulmányi mobilitás rendszere
A tanulmányi körülményekre vonatkozóan még egy fontos mutatóval rendelkezünk. Ez az ösztöndíjak gyakorisága és jellege. Mint a bevezetőben már volt szó erről, Kolozsváron Budapesthez képest egyáltalán nem ritkán kaptak ösztöndíjat a hallgatók. Ez része lehetett az új egyetem benépesítésére indított kormányprogramnak, de természetesen másfajta magánjellegű, alapítványi és közösségi (egyházi stb.) kezdeményezések is hozzájárultak az erdélyi orvosi karra telepített ösztöndíjak szaporodásához. Nem lehet kizárni, hogy ezenkívül is léteztek magán vagy közösségi támogatást élvező hallgatók (például a gazdag polgárság, az arisztokrácia vagy egyházi gyülekezetek révén), akik ezt nem jelentették be. A levéltári forrásokból ismert ösztöndíjak megoszlása a diáknépességben mindenesetre igen erős egyenlőtlenségeket mutat a fontosabb társadalmi háttérváltozók szerint.
A 7. táblázat adatai között mindenekelőtt az ösztöndíjak tulajdonképpeni ritkaságára kell felfigyelnünk, hiszen átlagosan mindössze minden hatodik diák számíthatott anyagi támogatásra a tanulmányaihoz. Ráadásul az idővel ez is egyre ritkult. Míg az első diáknemzedékek közel negyede ösztöndíjas volt – ez megfelelt a kezdeti „benépesítési politikának” –, a század első évtizedében a fakultásra kerülők csupán ötödének jutott formális pénzügyi segítség, míg a háború előtti és alatti felduzzadt (s csak átmenetileg megcsappant) tömegű hallgatóság közül már pusztán minden huszadik részesült ilyenben. (Az ilyen összefüggések értelmezésénél azonban nem lehet kizárni azt, hogy a ténylegesen kiadott ösztöndíjak egy részét egyszerűen nem regisztrálták irattárban, így nem tudunk ezekről.)
7. táblázat: A kolozsvári medikusok felekezete az ösztöndíjak jellege és gyakorisága szerint (%)
A) Az ösztöndíjak jellege
|
|
Állami |
Naszódi |
Román |
Katona- orvosi |
Magyar más |
Német – más |
Szám Szerint |
Megosz- lás |
Ösztön- díjasok [25] |
|
Római katolikus |
26,7 |
3,6 |
1,8 |
29,6 |
41,7 |
35,0 |
114 |
23,1 |
14,5 |
|
Református |
37,6 |
3,6 |
2,7 |
27,0 |
15,3 |
5,0 |
97 |
19,7 |
14,8 % |
|
Evangélikus |
8,9 |
3,6 |
- |
18,2 |
5,6 |
20,0 |
47 |
9,5 |
13,1 % |
|
Zsidó |
16,8 |
3,6 |
- |
4,4 |
2,8 |
15,0 |
30 |
6,1 |
4,7 % |
|
Görög katolikus |
3,0 |
78,6 |
20,4 |
11,9 |
29,2 |
15,0 |
91 |
18,5 |
29,9 % |
|
Görög keleti[26] |
2,0 |
7,1 |
75,2 |
5,0 |
4,2 |
5,0 |
98 |
19,9 |
45,4 % |
|
Unitárius |
5,0 |
- |
- |
3,8 |
1,4 |
5,0 |
13 |
2,6 |
15,1 % |
|
Összesen |
100,0 |
100,0 |
100,0 |
100,0 |
100,0 |
100,0 |
100,0 |
100,0 |
16,1 % |
|
Ösztöndíjak száma |
101 |
28 |
113 |
159 |
72 |
20 |
493 |
|
|
|
% |
20,5 |
5,7 |
22,9 |
32,3 |
14,6 |
4,1 |
100,0 |
|
|
B) Az ösztöndíjak gyakorisága nemzedéki csoportok szerint (%)
|
|
Születési év |
|||
|
1883 előtt |
1883–1893 |
1893 után |
Összesen |
|
|
Római katolikus |
9,3 |
17,4 |
5,6 |
14,5 |
|
Református |
17,1 |
22,2 |
7,1 |
14,8 |
|
Evangélikus |
19,1 |
15,7 |
- |
13,1 |
|
Zsidó |
8,4 |
6,0 |
0,8 |
4,7 |
|
Görög katolikus |
52,6 |
21,3 |
10,0 |
29,9 |
|
Görög keleti[27] |
67,6 |
55,0 |
18,8 |
45,4 |
|
Unitárius |
27,5 |
17,4 |
3,1 |
15,1 |
|
Összesen |
23,0 |
19,6 |
5,4 |
16,1 |
|
Ösztöndíjak nyers száma |
221 |
218 |
52 |
491 |
De a főbb eltérések a valláscsoportok között észlelhetők, és az így korán kialakult egyenlőtlenségek szerkezete mind az ösztöndíjak megszerzésének esélyeit, mind ezek jellegét illetően az időben alig változott.
Az esélyek terén ismét hármas paradigmát találunk. Messze a leggyakrabban kaptak ösztöndíjat a görög rítusú vallásokhoz tartozó diákok, közöttük is elsősorban a román etnikai hátterűek (itt táblázatosan nem közölt eredmények szerint) és az ortodoxok. A román görög keleti vallású hallgatóknak kereken fele (49,4%-a) volt ösztöndíjas, míg a többi ortodoxnak „csak” 27%-a, az uniátus román hátterűeknek összesen 34%-a, a többi görög katolikusnak „csak” 23%-a. Ennek nyilvánvaló oka, hogy az alapítványok nagy része a román nemzetiségű értelmiség támogatását tűzte ki célul és többen preferenciálisan az erdélyi román érettségizettek számára legkönnyebben elérhető kolozsvári egyetemre küldtek diákokat.[28] A híres Gojdu alapítvány által támogatott diákok több mint negyede is a kolozsvári egyetemre iratkozott be.[29] Azt lehet tehát mondani, hogy a görög egyházak tagjai a fakultáson kiemelt gyakorisággal nyertek támogatást. Ez a tétel természetesen többszörösen is megfordítható vagy átfogalmazható. A görög egyházakból származó érettségizettek jó része csak akkor tudott beiratkozni az erdélyi orvosi karra, ha külső anyagi támogatást nyert; az érintetteket csak ilyen előny fejében lehetett rábírni arra, hogy a kolozsvári fakultáson folytassanak tanulmányokat; vagy az érdekeltek csak megfelelő (s hasonló értékű) támogatás ellenében voltak készek az orvosira „átváltani” más tanulmányi ágakról (például a papiról), ahol eleve biztosítva lett volna számukra az ösztöndíj. A pontos motivációs összefüggéseket csak részletesebb kutatásokkal lehet tisztázni.
Mindenesetre a görög vallások hívei két-háromszor gyakrabban jutottak ösztöndíjhoz, mint a többi keresztények, akiknek dotációs rátája 10 és 15% között ingadozott. Az „uralkodó keresztények” támogatottsági esélyei között azonban már kicsik a „belső” különbségek etnikai hátterük szerint, bár ezek teljesen nem hiányoznak. Viszonylag leggyakrabban nyertek anyagi segítséget a magyar (15%) és a német hátterűek (14%), akik persze úgyis ezeknek a felekezeti aggregátumoknak a többségét alkották.
Végül a zsidó hallgatók messze a legritkábban kaptak nyilvános forrásból segítséget a tanulmányaikhoz. Ezt a tényt azonban hiba lenne egyszerűen és általánosságban valamiféle zsidóellenes diszkriminációnak tulajdonítani, bár egyes ösztöndíjak megítélésénél nem zárhatjuk ki esetenként ezt a lehetőséget sem. Nem szabad figyelmen kívül hagyni ugyanis, hogy a korabeli nem állami – azaz többségében felekezeti és etnikai szempontból sem semleges – dotációk nagy része bizonyos célnépességnek volt szánva. Az egyházi ösztöndíjak általában a saját felekezet tagjainak, illetve néha – éppen a zsidó vagy más vagyonos rétegek univerzalista ideológiai töltésű asszimilációs stratégiája keretében – kifejezetten a saját és más vallású diákoknak jutottak, amit az alapítók legtöbbször expressis verbis kiemeltek adományleveleikben. Például a Gojdu-féle ösztöndíjakat elsősorban erdélyi görög keleti diákoknak szánták.[30] A zsidók diákok ritka támogatása inkább úgy értelmezhető, hogy ez a többinél jóval „polgáribb” hátterű egyetemi polgárság kevésbé is igényelte az ösztöndíjakat, vagy mert vagyonosabb volt vagy/és azért is, mert a zsidó családok gazdasági háztartásában az iskolai befektetéseknek s általában a leszármazottak jövőjébe való befektetésnek különösen nagy szerepe volt. Az orvosi tanulmányok a minden szempontból legelőnyösebbnek tekintett értelmiségi átrétegeződési területnek számítottak, egyaránt megfeleltek a legmodernebb és a leghagyományosabb zsidó kis- vagy középpolgárság által fiaiknak szánt jövőtervnek, ezért a családok gyakran minden áldozatot vállaltak megvalósításáért még akkor is, ha az érintettek nem tartoztak a diákság krémjéhez.[31]
Egyébként az ösztöndíjak különböző fajtáinak elosztásánál pontosabban lehet értékelni az egyes dotációk etnikai-felekezeti megkötöttségét. Az állami ösztöndíjakat oktrojálták láthatólag a legkiegyensúlyozottabban, bár ezekből a „magyar” vallások hívei (reformátusok és unitáriusok) bőven a diáknépességben elfoglalt arányaik feletti mértékben részesültek és a görög rítusúak sokkal ritkábban, de jutott belőlük elég sok zsidóknak is, majdnem a diákságban lévő részarányuk szintjén. A kevés német nevű alapító ösztöndíjából, amelyet inkább katolikusok és evangélikusok nyertek el, zsidó diákok szintén viszonylag arányosan részesültek. A magyar nevű alapítványoktól származóknál már markáns részrehajlást lehet tapasztalni a római és görög katolikusok és a reformátusok irányában. Ilyen zsidóknak vagy görög ortodoxoknak csak kivételesen jutott. Végül a Naszód-i (volt határőrvidéki) görög katolikus alapítvány kedvezettjei (valamint a Balázsfalva-i, Lugos-i stb. szintén uniátus alapítványoké) majdnem kizárólag (több mint három-negyed részükben) saját vallásúak voltak, a sokfajta többi román alapítványé (köztük a legfontosabbak a nagyszebeni ortodox egyházéi és a Gojdu-féle) hasonlóan magas arányban ortodoxok.[32] A görög rítusú diákoknak szánt ösztöndíjak elég nagy száma (az összes 29%-a) talán kedvezőtlenül érinthette a román vagy szerb kérvényezők elbírálását az állami és más magyar és német alapítványok dotációinak megítélésénél. Ez kevésbé játszhatott szerepet az összes közel harmadát kitevő katonaorvosi ösztöndíj szétosztásánál. Itt azonban valószínűleg a kérvényezők megoszlása mutatott fel felekezeti egyenlőtlenségeket a magyar és a nemzetállammal (s ennek hadseregével) azonosuló nem magyar miliők javára. Románok vagy szerbek alig, de még zsidó diákok is csak elég ritkán szándékoztak a honvédségi pályán keresni a boldogulásukat. Az előbbiek bizonnyal elsősorban politikai meggondolásból, a magyar állam apparátusától való elhatárolódás szándékától vezetve. Az utóbbiak inkább azért, mert szokásrendjüktől, történelmi tapasztalataiktól idegen volt a katonáskodás szemben a szabadpiaci pályával, amelyen mindig is nagy számban működtek zsidó orvosok.
Az ösztöndíjak szétosztásának másféle, rejtett szociológiai dimenzióira vet fényt utolsó táblázatunk. Ezek ismét csak arra mutatnak rá, hogy az iskolai és társadalmi kiválasztási folyamatok legeslegvégén is – amelyek egy fiatalkorú népesség parányi töredékét ebben a korban az érettségihez és az egyetemi tanulmányok küszöbéig eljuttatta – még mindig működtek a legalapvetőbb származási, családi, környezeti meghatározók hatásmechanizmusai. A jelen összefüggésben, az ösztöndíjak megszerzésének, illetve szétosztásának feltételeit illetően, persze a háttér-meghatározóknak találkozniuk kellett az ösztöndíjat megítélő intézmények gyakran kifejezetten politikai preferenciákon alapuló szelekciós gyakorlatával. Más szóval ösztöndíjat nem (csak és nem feltétlenül) az kapott, akinek anyagilag szüksége volt erre és aki ilyenről tudott, ezért ilyet kért, hanem az, akinek nemzetiségi vagy osztályprofilja megfelelt az intézmények nemegyszer az alapító okiratokban is rögzített elvárásainak.
8. táblázat: A kolozsvári ösztöndíjas medikusok arányai szüleik foglalkozása és felekezetük összevont kategóriái szerint (%)
|
|
Ösztöndíjfajták |
Összes hallgató |
Ösztöndíjas diákok [33] |
||
|
Általános[34] |
Román[35] |
Katonaorvosi |
|||
|
Római katolikus alsó polgár értelmiség közhivatal |
4,5 5,1 8,5 14,8 |
- - 0,8 1,5 |
2,7 3,4 7,5 13,0 |
2,2 6,5 7,3 10,4 |
20,0 8,0 13,6 18,9 |
|
Protestáns alsó polgár értelmiség közhivatal |
5,1 9,1 6,3 16,5 |
- 0,8 - 3,1 |
8,2 8,9 11,0 23,3 |
4,4 8,3 8,9 14,6 |
17,6 13,3 11,2 17,0 |
|
Görög rítusú alsó polgár értelmiség közhivatal |
1,1 1,7 2,8 12,5 |
36,6 5,3 5,3 45,8 |
2,1 2,1 6,1 13,7 |
4,4 2,2 1,5 9,5 |
44,2 21,3 29,3 39,7 |
|
Zsidó alsó polgár értelmiség közhivatal |
1,1 5,7 2,2 2,8 |
- 0,8 - - |
- 3,4 0,7 - |
1,7 13,0 4,1 2,2 |
4,3 4,5 4,5 8,5 |
|
Összesen |
100,0 |
100,0 |
100,0 |
100,0 |
16,7 |
|
Fő |
176 |
131 |
146 |
2712 |
|
Ha elmélyedünk a 8. táblázat részleteiben, jól láthatunk kétfajta fontos összefüggést az ösztöndíjak megítélésének erősen „osztályfüggő” jellegéről és a támogatási rendszer három itteni típusának eltérő elosztási rendszeréről. A táblázat utolsó oszlopának százalékai a különböző felekezeti és rétegkategóriákhoz tartozó diákok ösztöndíjjal való ellátottságának általános gyakoriságát fejezik ki. Ezek megerősítik a fentebbi megállapításokat az elosztás felekezetsajátos egyenlőtlenségeiről, de kiviláglanak a társadalmi eredetből fakadó egyenlőtlenségek is. Minden felekezeti aggregátumban az „alsó” rétegek és a köztisztviselők (közöttük a papok és a tanítók) gyerekei jutottak a legtöbb eséllyel ösztöndíjhoz. A szabály alól az amúgy is elenyésző arányú zsidó ösztöndíjasok képeztek részleges kivételt, amennyiben náluk csak a kisszámú köztisztviselő fiai nyertek a többinél majdnem kétszer kevésbé ritkán támogatást. A réteg szerinti arányeltérések mindenesetre majdnem olyan drasztikusak, mint a felekezetek közöttiek. Mind a katolikus, mind a görög rítusú „polgári” hátterű medikusok kevesebb mint fele arányban élveztek támogatást mint „alsó” osztálybeli vagy köztisztviselői hátterű hittársaik. A szabadértelmiségi eredetűek is feltűnően ritkán, de a „polgároknál” azért valamivel gyakrabban voltak a kedvezményezettek között. Ha az „alsó” rétegek érettségizettjeinek ellátása szociális szempontból lehetett indokolt‘ („vagyontalanság”,„szegénység” miatt), a tisztviselők leszármazottjainak viszonylagosan privilegizált kezelése már a középosztályi kapcsolatháló működésére utal (hiszen az alapítványok intézőbizottságaiban is „hivatalnokok”, nemegyszer egyenesen köztisztviselők – papok, tanárok, bírák – ültek). Továbbá arra is utal, hogy egyes alapítványok kifejezetten ennek a tisztviselő rétegnek (például a papok vagy tanítók gyermekeinek) tartották fenn a támogatásaikat.
Ezek a különbségek maguk is erősen változtak ösztöndíjtípusok szerint. A 8. táblázat három ösztöndíj-kategóriájának megoszlását a diákoknak a negyedik oszlopban jelzett összmegoszlásával összevetve lehet értékelni. Ha az összehasonlításban az ösztöndíjasok ritkábbak, mint az összes diák között, az érintett társadalmi kategória alulképviseltségéről, ellenkező esetben felülképviseltségéről van szó.
A nem román „általános” (azaz magyar vagy német nevűek által alapított) ösztöndíjak kezdeményezettjei között az „alsó” rétegek csak a katolikusoknál és a protestánsoknál vannak kissé felülképviselve, a köztisztviselők gyermekei viszont mindenütt. Ez még a zsidó és a görög rítusú hallgatókra is érvényes, akik az ilyen típusú ösztöndíjakban általában ritkán részesültek. Úgy tűnik tehát, hogy itt az ösztöndíjak megítélésének legfontosabb rendezőelve a középosztályi nexusok és osztályszolidaritás volt. Ezt a gyakorlatot az állami szervek is támogatták, nemegyszer arra hivatkozva, hogy a köztisztviselőket (különösen alacsony szinten – pl. a tanítókat) nem fizetik képzettségüknek, értelmiségi hivatásuknak és középosztályi státusuknak megfelelően. A gyerekeiknek adományozott ösztöndíj így valóságos kiegészítő juttatásnak volt felfogható, amely „kijárt” az érdekelteknek, nem beszélve arról, hogy a magyar nemzetállam hivatalnokainak támogatása a „nemzetfenntartó” elemek erősítését is szolgálta. (Ez persze a görög egyházaknak a táblázatban ebbe a hivatalnok kategóriába sorolt papjaira nemigen vonatkozott.)
A katonaorvosi ösztöndíjak megítélése kissé hasonlóképpen történt, azzal az eltéréssel, hogy ezek megszerzésénél a keresztény felekezetekben a szabadértelmiségi, sőt a protestánsoknál és a görög felekezetűeknél még a „polgári” hátterű diákok is valamelyest túl voltak képviselve.
Végül a román ösztöndíjakon a 8. táblázat szerint is a görög uniátus és ortodox hallgatóság osztozott, mégpedig úgy, hogy ezeknek minden társadalmi rétege túl volt képviselve: legerősebben (kilencszeresen) az „alsóbb” kategória, legszerényebben (alig két és félszeresen) a „polgári” eredetű diákok.
* * *
Elemzéseink egyértelmű s fontos tanulsága csak megerősíteni tudja azt a belátást, hogy a honi értelmiség történelmi kialakulásának legfontosabb meghatározói között nem lehet elhanyagolni – mint ahogy ezt történetírásunk a legutóbbi időkig messzemenően gyakorolta – a vallási és az etnikai eredet vagy háttér tényezőit. Az persze jogos (de másutt tárgyalandó) módszertani aggályokat vethet fel, hogy ezek a tényezők mennyire objektiválhatók az itt használt empirikus jelzésekkel (a családnév nemzeti jellege mint a nemzetiségi háttér mutatója, vagy az anyakönyvi felekezet – a vallásosságra vonatkozó adatok és az esetleges vallásváltások ismerete nélkül). Az is kérdéses lehet, hogy mennyire ‘függetlenek’ ezek a statisztikai változók, azaz mennyire határolhatók el a regionális eredet (pl. a ‘törzsökösség’, a helyi társadalmi beágyazottság és kapcsolatháló), a család gazdasági-társadalmi helyzete (apa foglalkozása, vagyon, nemesi státus), valamint a szintén családilag felhalmozott (vagy hiányolt) műveltségi tőke hatástényezőitől. Mindezekre a kérdésekre további kutatásokban kell keresni a választ.
[1] Multikulturális szakértelmiség a dualista korban? Felekezet és etnikum a Kolozsvári Egyetem medikusainak rekrutációs jellemzői között (1872–1918), Új pedagógiai szemle, 2008.
[2] A tanulmány a kolozsvári egyetem orvostanhallgatóira vonatkozó s Dr Lucian Nastasa által összeállított nagyszabású prozopográfia statisztikai kiértékelésére épült. L. közös könyvünket : The University of Kolozsvár/Cluj and the Students of the Medical Faculty (1872–1918). Cluj, Ethnocultural Diversity Resource Center, Budapest-New York, Central European University Press, 2004.
[3] Lásd erre nézve felvételi eredményeimet a század első másfél évtizedében érettségizőkről, amelyekben azonban csak az általános szakirányokat lehetett elkülöníteni, de nem a pesti és a vidéki (nevezetesen kolozsvári) tanulmányok közötti választást: Felekezet, tanulmányi kitűnőség és szakmai stratégia: az érettségizettek pályaválasztása a dualista kor végén. Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek (1867–1945). Replika-könyvek, Budapest, 2000. 193–221.
[4] Lásd tanulmányaimat: Vallási szegregáció és iskolai piac: más vallású diákok a felekezeti gimnáziumokban (1867–1944); Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek 1867–1945. 169–192.; Felekezeti szegregáció a magyar iskolai piacon (1867–1944); Magyar történelmi iskolaszociológia. Szerk.: Nagy Péter Tibor. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2000, 209-232..
[5] Működött ugyan Székelykeresztúron egy másik, mégpedig régi unitárius gimnázium is, de csak ötosztályos „algimnáziumként”, amelyet a korszak végén fejlesztettek ki (1915/16-tól) érettségit adó főgimnáziummá L. Mészáros István, Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája 996–1948. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988, 260. A prozopográfiában szereplők közül azonban nem kerültek már ki belőle diákok.
[6] Mint ismeretes, a királyi katolikus intézmények a II. József által szekularizált katolikus rendek birtokainak jövedelméből fenntartott állami iskolák voltak, akárcsak a szekularizáció idején különálló „erdélyi római katolikus státus” iskolái. Ám rekrutációjuk még az itteni adatok szerint is markánsan katolikus maradt (bár nem annyira, mint az erdélyi testvérintézeteké), hiszen a kir. kat. gimnáziumból kikerülő kolozsvári medikusok 53% -a római katolikus, szemben a katolikus orvostanhallgatóknak az összes medikus felénél is kevesebb (26%-os) arányával. Az „erdélyi római katolikus státus” intézményeiből kikerülő kolozsvári medikusok kerek 70%-a volt római katolikus.
[7] Ezek a balázsfalvi (első érettségi 1853-ban), a belényesi (első érettségi 1853-ban) és a naszódi (első érettségi 1871-ben) görög katolikus és a brassói görög-keleti gimnázium (első érettségi 1866-ban). Brádon csak algimnáziumot tartott fenn a görög ortodox egyház 1869-től (lásd Mészáros István, i. m. a megfelelő városok címszava alatt). A korszak végén, 1914/1915-ben, Brassóban még egy román „nem teljes” reáliskolát is jelez a hivatalos forrás (Magyar Statisztikai Évkönyv, 1915, 266), de ennek latin nélküli érettségije úgysem képesített volna orvosi tanulmányok végzésére.
[8] Lásd Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek, i.m. 206–208. Ugyanerre az összefüggésre női és férfi diákok viszonylatában lásd még egy másik könyvem utalásait: Iskolarendszer és társadalmi egyenlőtlenségek, Budapest, Replika Kör, 1997, 64.
[9] Az idevonatkozó eredményeket nyilvános és országos adatok alapján több helyütt bemutattam már. Lásd például Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon, i.m. 22, 96. Saját felvételi eredményeimet budapesti és egyéb helyi mintákon (lásd uo. 84. és Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek, i.m. 206–207.). Hasonló felvételi eredmények még a főbb középiskolai tantárgyak szerint is rendelkezésre állnak. Lásd. Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek, i.m. 120., 140. és Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek, i.m. 186.
[10] A korabeli érettségizőkre vonatkozó országos reprezentatív felvételben a bölcsészkarok és a Műegyetem után az orvosi és a jogi karok jelöltjei érettségiztek legfiatalabban (lásd Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek, i.m.. 209.).
[11] Az előbbi jegyzetben idézett felvételben is azonos az érettségi korára vonatkozó rangskála. A görög rítusú vallások tagjainak átlagéletkora az érettségi idején 19,1 év volt szemben a magyar nevű zsidók 18,2 éves átlagával. A többiek itt is e két véglet között helyezkedtek el.
[12] Az éveket a születés és az érettségi évszámának különbségével, kerekítve kódoltuk.
[13] Egyszerűsített kategóriarendszerben, amelynek kódolása a következő alkategóriákra támaszkodik : „alsó” = földműves, birtokos földműves, munkás, szakmunkás, művezető. „Polgár” = kisiparos, kiskereskedő, nagyiparos, tulajdonos, magánzó. „Értelmiségi” = tisztviselő, magánhivatalnok, magas magánhivatalnok, orvos, ügyvéd, mérnök, más szabadfoglalkozású értelmiségi. „Köztisztviselő” = kis közhivatalnok, magasabb közhivatalnok, tiszt, pap, tanár, tanító.
[14] Lásd az 1. jegyzetben idézett tanulmányomat. Az ottani 4. táblázatban szereplő adatok szerint kolozsvári orvosi karra járó görög katolikus diákok majdnem felének (46%) és a görög keletiek több mint harmadának is (35%) pap, tanár vagy tanító volt a felmenője.
[15] Más karon Kolozsváron vagy egyebütt.
[16] A Kolozsváron doktorátust nem szerzők arányában, minden bizonnyal hiányos jelzések alapján !
[17] 9 örmény katolikussal együtt.
[18] L. Educatio, 2002. 2. sz. 237–252.
[19] Ez még felvételi eredményeinkből is kiderül, hiszen például a kolozsvári zsidó diákjainknak csak 23% volt magyar nevű, míg 1900-ban a budapesti zsidó medikusoknak 40%-a. Lásd Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek… i. m. 200. A korabeli névmagyarosítók viszonylagos budapesti túlsúlyára nézve lásd Kozma István: Családnév-változtatás és történelem, 1894–1956. Századok, 1997, 383–452; Karády Viktor, Kozma István, Név és nemzet, Budapest, Osiris, 2002, 85-90.
[20] 9 örmény katolikussal együtt.
[21] A születési nemzedékcsoporthoz és az érintett felekezethez tartozó összes diák százalékában.
[22] 9 örmény katolikussal együtt.
[23] Az egyes kategóriákhoz tartozó összes beiratkozott diák százalékában.
[24] A számítások alapja a doktorátus megszerzésének életkora kerekített években a születés és a doktorálás évszáma közötti különbség alapján.
[25] Az megfelelő kategóriákhoz tartozó összes beiratkozott százalékában.
[26] 9 örmény katolikussal együtt.
[27] 9 örmény katolikussal együtt.
[28] L. Cornel Sigmirean: Fonds et fondations de subsides pour les étudiants roumains de Transylvanie à l’époque moderne. Colloquia, Journal of Central European History, Cluj University Press, 2000. vol. III–IV., n° 1-2. 184–202, különösen 188–189.
[29] A becsléshez lásd az ösztöndíjasok prozopográfiáját : Cornel Sigmirean, Fundatia „Gojdu”, 1871-2001, Targu Mures, Editura Universitatii ’Petru Maior’, 2002.
[30] L. Cornel Sigmirean, Fundatia „Gojdu”, i.m. 210.
[31] Az érettségizettek szakmai választásairól rendelkezésre álló felvételi eredményekben talán ezért találni azt, hogy a zsidó diákságban az érettségi jegyétől függetlenül egyformán sokan (24%) készülnek orvosi karra, ezekre a „ nehéz ” tanulmányokra, ahova a többi diák már eleve ritkábban jelentkezett (felekezetektől függően csak 7- 8%), illetve éppen annál gyakrabban ment, minél jobb minősítéssel érettségizett. Lásd Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek, i.m. 204.
[32] Cornel Sigmirean, Fonds et fondations… i.m. 190–193.
[33] Az egyes felekezeti és rétegkategóriákon belül.
[34] Állami, német és magyar nevű alapítások.
[35] A naszódi görög katolikus és más görög keleti és katolikus román alapítványok.