Karády Viktor
Zsidó diákok a szegedi középiskolákban 1945 előtt. Szociológiai adalékok a magyar-zsidó túliskolázás témájához.[1]
A zsidóság igen korán, már a 19. század első felében megjelent a szegedi iskolai piacon, hiszen a zsidó elemit már 1844-ben megalapították nyilvános jogú intézményként[2] s az ősi, 1721 óta működő kegyesrendi kollégiumba is jártak már legalább a reformkortól kezdve zsidó diákok. Mindenesetre erre az 1810-es évektől kezdve utalnak adatok. Az érettségi intézményesítése óta (1852) az évekkel egyre növekvő számban végeztek zsidó diákok a piarista főgimnáziumban, az abszolutizmus első éveiben még csak kettő-három, s utána egyre több. 1885-ig a főgimnáziumban érettek 20,6 % volt zsidó, a kitűnően végzősök között még valamivel több is (21,5 %)[3].
Erős zsidó képviseltettséget lehet találni az 1851-ben állami reáliskolává (egyelőre ’alreáltanodává’) átalakuló intézményben is, mely Szeged második tulajdonképpeni középiskolájaként 1870-ben lett érettségire is képesítő főreál, bár a középiskolai besorolást hivatalosan csak az 1883-as középiskolai törvény biztosította. Itt (az 1922-től Baross Gábor nevét viselő főreáliskolában) például 1894-ben már a tanulók 26 %-a volt zsidó s a későbbiekben is rendre egy-negyede-egy ötöde, egészen az 1930-as évekig.[4] Hasonló volt a helyzet a működését 1898-ban kezdő állami Klauzál gimnáziumban, ahová az első világháború végéig körülbelül ugyanannyi zsidó tanuló járt, mint a Barossba. A két 1873-ban illetve 1894-ben alakuló polgári iskolában s még inkább az 1885-ben beindított felső kereskedelmiben szintén feltűnően magas volt a zsidó részvétel. Ha csak a három illetve (1898-ig) két hagyományos, érettségit adó középiskola első osztályosait vesszük számba, a zsidó nebulók 1875-től 1921-ig bezárólag az összes beiratkozott 17-23 %-át tették ki, s csak a ’keresztény kurzus’ alatt csökkent egyre inkább arányuk. Tekintve, hogy az összes Szegeden született gyereknek csak 6,7 % volt zsidó 1900-ban s 1910-ben mindössze 5,2 %-a[5], a jelen lévő fiatalok nyers számait tekintve (s nem számolva a nem helyi születésűeket) így a már az utolsó előtti században is jól kimutatható a zsidóság (ekkor még persze inkább csak a fiúk) markáns – három-négyszeres - mennyiségi túliskolázása.
A ’mennyiségi túliskolázás’ jelenségét a magyar társadalomtörténelemben elsősorban három többé-kevésbé jól körülhatárolható illetve kitapintható tényező-köteggel lehet magyarázni.
Az első egy sor objektív, nem csak a zsidóknál fellehető, de a zsidóságnál (különösen a neológ, reformzsidóságnál) sajátosan azonosítható szociológiai tényező : Ebben az összefüggésben mindenekelőtt a polgáribb szakmai rétegszerkezetet kell említeni, s Szegeden és általában az Alföldön itt főképp a paraszti-szegényparaszti réteg hiányára kell gondolni. Lényeges lehetett a keresztényekkel összehasonlítva sokkal korábbi és sokkal erősebb városiasodás is. Ez még a nagyobb városokon belül is iskolázási tényezőként fungálhatott, hiszen a városi zsidók a településen belül is legtöbbször a központban alakították ki preferenciális lakónegyedeiket s nem kültelken, amelyek így leggyakrabban a fontosabb iskolák közelébe estek. A múlt század végétől fontossá vált a zsidók differenciális (a többitől eltérő) ütemű, gyors demográfiai modernizációja, amely többek között a kiscsalád-modell kialakulásával járt. A kis gyerekszámnál azonos anyagi körülmények között egy gyerekre arányosan magasabb ráfordítások, nevezetesen iskolai befektetések, eshettek. Márpedig a születések ritkulása a szegedi zsidóságban elég korán megfigyelhető. Így például miközben a zsidó összlaklakóság száma egyre nőtt, a zsidó iskolák tanulóinak létszáma az 1887 utáni évektől csökkenő tendenciát mutat.[6]
Másodsorban kellene hivatkozni a zsidó vallásos intellektualizmus hatására, amely – paradox módon – sokkal jobban kimutatható a neológiában, mint az ortodoxiában. Ugyanis a neológ zsidóság nyilvános jogú iskolákat frekventált, amelyekről pontos számadataink vannak egy sor megbízható, állami vagy helyi forrásból, például a középiskolák éves értesítőiből. Az ortodoxia azonban sokáig, egyes helyeken még a soá után is, megtartotta tradicionális intézményeit – a hedereket és a jesivákat – amelyeknek diáklétszámáról nincsenek ellenőrizhető információink. Ha a hagyományos felekezeti művelődés újratermelésének mértékét tehát alig lehet adatszerűen kimutatni, viszont joggal tételezhető fel, hogy a kevésbé valláshű neológia iskolázási befektetései sokat köszönhetnek annak a szokás- és értékrendnek, a tanulás abszolút tiszteletének s mindenek feletti, feltétlen családi támogatásának, amely korábban a hederekben és a jesivákban tömörülő fiatal zsidó férfiakat is motiválta.
Végül az iskola által igazolt műveltség intenzív keresése megfelelt az elmagyarosodás útjára lépett honi zsidóság egészében, különösen az 1868 óta intézményesen is elkülönülő neológiában jól megfigyelhető asszimilációs stratégiának. A magas iskolázás természetesen egyben az asszimiláció alapvető eszköze is volt. A jiddis vagy német anyanyelvű zsidó fiatalok itt tanulhatták meg legalaposabban új anyanyelvüket s itt vehették át a nemzeti elit művelődési kánonját, amely formálisan is (pl. az érettségi gazdas státusszimbolikát hordozó jelentéstartalmain keresztül) a magyar úri osztály tagjaivá avathatta őket. Az asszimiláció és az iskolázás összefüggéseinek egyebütt számos oknyomozó tanulmányt szenteltem.[7] A magyar-zsidó asszimiláció szegedi vonatkozásait, mely a lenti fejtegetések egészének kereteit is szolgáltatja, szintén külön munkában igyekeztem összefoglalni.[8]
Ebben a szükségszerűen rövidre szabott előadásban nem térhetek ki a túliskolázás történelmi szociológiájának minden fontosabb részletére. Viszont igen érdekes s a problémakört sok szempontból gazdagító adalékokat lehet találni egy szegedi esettanulmányban. Ez itt kiadatlan felvételi eredmények elemeit foglalja össze, amelyek végső változata reményeim szerint egy monográfia tárgyát fogja képezni a szegedi iskolai piac működése tárgyában. Mostani megjegyzéseimet helyhiány miatt kizárólag a három klasszikus, érettségit nyújtó szegedi középiskolára korlátozom, mégpedig arra a szocialista fordulat előtti éppen fél évszázadnyi időtartamra nézve, mely alatt már mindhárom iskola ténylegesen működött. Az itt érintendő főbb kérdések mind a zsidóság középiskolai részvételének mennyiségi és minőségi mutatói körül forognak. Tekintve, hogy a zsidó túliskolázás jelzéseit csak a nem zsidók iskolai szerepléséhez viszonyítva lehet értelmezni, itt hasonlítási alapul rendre a szegedi népesség túlnyomó többségét képviselő katolikusokat fogom felhasználni. Az amúgy is komplex túliskolázási paradigma bemutatásának egyszerűsítése végett a lánytanulókra vonatkozó adatokat ebben az összefüggésben elhanyagolom. Ezt avval a megfigyeléssel lehet igazolni, hogy a zsidó fiúk ’túliskolázására’ vonatkozó megállapítások általában a lányokra még egyértelműbben érvényesek.[9]
Mindenekelőtt a három iskola helyét kell meghatározni a zsidó elitképzésre gyakorolt hatásuk szempontjából. Itt ugyanis Szegeden látszólag egyedülálló s némiképp paradox helyzetről kell számot adni. A zsidóság iskolai stratégiájára és a magyar középiskolai piac felügyeleti szervek szerinti megosztottságára egyaránt jellemző ugyanis, hogy a századforduló illetve az 1894-96-os egyházpolitikai törvényhozás óta a katolikus iskolák egyre inkább bezárultak a másvallásúak, nevezetesen a zsidók elől, illetve a zsidó jelöltek egyre inkább a kiépülő állami és (Budapesten) városi iskolákban, valamint a sokkal liberálisabb felvételi politikát folytató protestáns, elsősorban evangélikus intézményekben kerestek felvételt. A szegregációs jelenségek mind az elemi,[10] mind a középiskolázás[11] szintjén különösen a világháborúk között erősödtek fel, majd az 1939-ben a középiskolákra is kiterjesztett 6 %-os numerus clausus-ba torkolltak. Márpedig a szegedi középiskolás piac annyiban sajátos képlet, hogy itt a zsidó középiskolásoknak egészen az 1938-as zsidótörvényekig átlagosan mindig többsége járt a piarista atyákhoz, szemben a két állami középiskolával.[12] Ilyen helyzet vizsgálataim szerint sehol másutt nem állt elő olyan városokban, ahol katolikus középiskola mellett közületi vagy protestáns is működött. Budapesten, az ország legnagyobb és felekezetileg legosztottabb középiskolai piacán 1919 után zsidó diákokat már gyakorlatilag (bár itt is kivételt képeznek a pesti kegyesrendiek!) sehol nem vagy csak egészen kivételesen találni katolikus középiskolában. A sajátos szegedi tolerancia kialakulásában nagy súllyal nyomhatott a latba a kegyesrendi gimnázium történelmi és szellemi nimbusza (amely az ambiciózusabb zsidó diákságra is vonzerőt gyakorolt) és városi támogatottsága mellett minden bizonnyal a piarista tanítórend egyebütt is megnyilvánuló s a katolikus gimnáziumi hálózatban mindenképpen kiemelkedő nyitottsága a másvallásúak irányában, de főképp magának a szegedi zsidó asszimilációnak a sikere: a helyi zsidóság egyedülállóan gyors s viszonylag harmonikus ’elhonosodásának’, elvegyülésének, elmagyarosodásának valamint társadalmi tekintélyének (melyhez a Lőw rabbik nevével fémjelzett hitközség presztizse maga is jelentősen hozzájárult) egy sor más területen is nyomon követhető (de itt persze csak utalásszerűen felemlíthető) tényezője.
A mennyiségi ’túliskolázás’ alaptényeire jó fényt vetnek a helyi felnőtt (14 évnél idősebb) férfinépesség iskolázottsági szintjére vonatkozó hivatalos népszámlálási adatok. Ezek szerint Szegeden és Csongrád megyében a 1910-ben már az érintett zsidók 28 %-a végzett el legalább 8 középiskolai osztályt (ami az érettségizetteken túl az egyetemi és főiskolai diplomásokat is magába foglalja), míg a katolikusoknak mindössze 5 %-a. Húsz évvel később a zsidók 37 %-a haladta meg a fenti középiskolás szintet, szemben a katolikusoknak továbbra is csak 8 %-nyi töredékével. Ha a középiskolának legalább négy osztályát bejártak arányát vesszük alapul, akkor a zsidó férfiaknak már 1910-ben is túlnyomó többsége (60 %) valamelyes igazolt műveltséggel rendelkezett a katolikusoknak csupán 11 %-ával szemben. 1930-ra az utóbbi arányok a zsidóknál már 68 %-ot, a katolikusoknál továbbra is csak 18 %-ot értek el.[13]
A népesség nyers iskolázottsági adatai közötti különbségek tehát igencsak számottevőek, de nem biztos, hogy ezeket teljes egészükben a helyi iskolázásbeli eltéréseknek kell tulajdonítani. Szeged regionális fővárosként is fungált s mint ilyen a városi funkciókat elvégző értelmiségi csoportok gyülekező helyének is szolgált. Az igazolt műveltséggel rendelkezők egy része bizonyosan ’bevándorlónak’ tekinthető, különösen 1920 után, amikor a kolozsvári magyar egyetem áttelepülésével, majd 1928-ban az állami Polgári iskolai tanárképző főiskola ideköltözésével[14] Szeged valódi egyetemi várossá alakult s nagyszámú főiskolást és egyetemistát is falai közé vonzott s ezek megemelték (igaz, hogy nem egyformán) a helyi felekezeti csoportok iskolázottsági szintjét.
Pontosabb képet festhetünk tehát a helyi zsidó mennyiségi ’túliskolázásról’, ha például az egyes középiskolai osztályokban beiratkozottakat vesszük számba, mégpedig az érintett fiú korcsoportok arányában. Továbbra is az 1910-es és 1930-as népszámlálások demográfiai eredményeit[15] hasonlítva a középiskolai évkönyvekben szereplő felekezeti csoportok nagyságával[16] igen érdekes, részben meglepően új eredményekre jutunk, amelyek azonban szintén szemléletesen igazolják a zsidóság erős középiskolai túlképviseltettségét. Az első osztályokba a két évszám között a 10 éves zsidó fiúknak mindig közel fele (47-49 %-a) iratkozott be, míg a katolikusok korsajátos képviselete az elsősöknél mindössze 7,9 %-ról 13,6 %-ra változott.
A 8. osztályosoknál kissé másfajta fejlődést figyelhetünk meg. Itt a zsidók képviselete a 18 évesek között 18 %-ról 26 %-ra emelkedett, míg a katolikusoknál a képviseltettség 2,5 %-ról nőtt 5,9 %-ra. Az eltérések ollója a két nagy felekezeti aggregátum között tehát az elsősöknél is (mintegy hatszorosról három és félszeresre), a nyolcadikosoknál is (itt több mint hétszeresről körülbelül négy és félszeresre) elég látványosan összezáródott, anélkül azonban, hogy a zsidóság iskolai előnyeinek mértéke ne maradt volna továbbra is, még a fasizmus kialakulásának előestéjének tekinthető 1930-as évek fordulóján is nagyon markáns.
Érdemes egyébként felfigyelni a zsidó és katolikus elsősök és a nyolcadikosok népességi képviseltettségének igencsak különböző időbeni alakulására, mégpedig két szempontból. Egyrészt az elsősök közötti eltérések mindig nagyobbaknak bizonyultak, mint a nyolcadikosok közöttiek. Másrészt míg a zsidó fiúk láthatóan ugyanolyan magas arányban kerültek be elsősnek 1910-ben (sőt már 1910-ben is – 45 %-kal) mint 1930-ban, addig közöttük egyre többen érettségiztek. Ez azonban még fokozottabban igaz a katolikusokra (és az itt nem részletezett többi keresztény diákra). Logikusan ezeknek a különbségeknek a felekezetek közötti lemorzsolódási arányokban valamelyes csökkenésében is tükröződni kell. Ennek megfelelően a zsidó elsősöknek hozzávetőlegesen 1900 körül mintegy harmada, a katolikusoknak pedig csak negyedrésze jutott el érettségiig. 1930-ra azonban ezek az arányok becslésszerűen a zsidóknál meghaladták s a katolikusoknál pedig megközelítették az elsősök felét. Az iskolán belüli lemorzsolódási különbségek ollója is jelentősen összezárult tehát, de a zsidók előnye azért itt is kimutatható maradt még az 1930 körüli években is.
A lemorzsolódásokra pontosabb jelzéseink is vannak. Ezeknek értelmezéséhez azonban nem szabad elfelejteni, hogy a szegedi középiskolákba távolról sem csak szegedi születésű vagy illetőségű tanulók járhattak. Ellenkezőleg, már a századforduló előtt jól kimutatható, hogy a tanulók többsége tulajdonképpen ’beköltöző’ volt, illetve csak tanulmányai végzésére jött be Szegedre. A Klauzál megalakulása előtt mindkét szegedi középiskola tanulóinak többsége (1885-ben például a piarista gimnáziumban 59 %, a reáliskolában 80 %) vidéki származású volt. 1900 után csak a piaristáknál alakul ki számottevő (1910-ben 62 %-os) szegedi többség, míg a későbbi Baross-ban és a Klauzálban a szegediek továbbra is csak csekély kisebbséget alkotnak (1910-ben 38 % illetve 28 % erejéig).[17] Ennek következtében, ha az iskolai osztályok létszámát hasonlítjuk össze, az így nyert ’lemorzsolódási’ arány tulajdonképpen nagyon pontatlan, hiszen minden osztályba iratkozhattak s ténylegesen iratkoztak is be ’kívülről’, nevezetesen a környező vármegyékből jövő diákok. A felekezetek iskolai osztályok szerinti részvételének összehasonlítása inkább vagy egyaránt tükrözi a szegedi középiskolák felsőbb osztályainak felekezetek szerint is változó vonzerejét (szemben például a kisvárosi, alacsonyabb presztizsű, esetleg felsőbb osztályokat nem is tartalmazó[18] iskolákkal) és a tényleges lemorzsolódás mértékét.
Mindenesetre az ilyen becslések is jól mutatják, hogy a elsős vagy negyedikes zsidó beiratkozók számai Szegeden a felsőbb osztályokban sokkal kevésbé csökkentek, mint keresztény társaiké. Igen hosszú távon, 1882 és 1936 között az így mért eltérések a zsidó elsősök és negyedikesek között 84 %-ot tettek ki, szemben a 64 %-kal a katolikusoknál és 77 %-kal a többi kereszténynél. A hasonló látszólagos ’lemorzsolódási’ eltérések a negyedikesek és nyolcadikosok között sokkal csekélyebbek voltak ugyan, de továbbra is a zsidók előnyét mutatták 58 %-kal szemben a keresztények átlagos 53-54 %-ával.[19]
Ezek után át kell térni az iskolázás minőségi egyenlőtlenségeinek vizsgálatára. Az ezen a téren rendelkezésre álló jelzősorok között kiemelten fontosak és beszédesek a felekezet és tantárgysajátos átlagjegyek, melyeket a felvételi eredményekben akár a nevek nemzeti jellege (magyar nevűek szemben az allogén családnevek hordozóival), akár a helyi vagy vidéki származás, vagy akár a szülők foglalkozása szerinti osztálykategóriákban is el lehet különíteni. De rendelkezésre állnak az iskolai minősítésre az érettségi letételének átlagos életkorára vagy a választható tárgyak előfordulási gyakoriságára vonatkozó mutatók is. Helyhiány miatt itt elsősorban a különböző felekezetű tanulóknak a főbb tantárgyakban elért átlagjegyeinek sommás bemutatására és értelmezésére fektetnék hangsúlyt. Sajnos ezek csak gimnáziumokként külön-külön (tehát nem összesítve) és a kizárólag a 8. osztályosokra vonatkozólag kerültek eddig összesítésre.
Ennek a komplex számszerű összefüggés-rendszernek a bemutatását egyszerűség kedvéért egy táblázatban kísérlem meg, mégpedig az egész vizsgált hosszú időszakra[20] s úgy, hogy az átlagjegyek helyett itt csak a zsidók és katolikusok átlagjegyei közötti pozitív vagy negatív eltérések átlagai szerepelnek, mégpedig abszolút értékben. Így a négyskálájú jegyrendszerben (jeles = 1, bukás = 4) a negatív különbség
M a g y a r l a t i n n é m e t m a t e k t e s t n e v e l é s átlagjegy[21]
Piarista gimn. - 0,14 - 0,21 - 0,43 - 0,15 + 0,44 - 0,16
Baross főreál - 0,20 - - 0,22 - 0,24 + 0,30 - 0,21
Klauzál gimn. - 0,17 - 0,12 - 0,07 - 0,02 + 0,40 - 0,07
azt jelenti, hogy a zsidók jegyátlagban annyival jobban, a pozitív különbségek pedig azt, hogy a zsidók jegyátlagban annyival gyengébben teljesítettek.
A számok tanulságait három regiszterben foglalhatjuk össze.
Mindenekelőtt a teljesítmény-eltérések mértéke markánsan kükönbözik a három intézmény között. Az átlagjegyek tekintetében a zsidó diákok a Barossban és a piaristáknál sokkal eminensebbeknek bizonyultak, mint a Klauzálban. Ezek a különbségek arra mutatnak, hogy a legambiciózusabb zsidó diákok inkább az előbbi intézményt választották, mint a később alapított állami gimnáziumot. Ennek következtében az utóbbiban nyilvánult meg legkevésbé a zsidók tanulmányi kitűnősége.
A legfontosabb eredmény azonban maguknak a ’kemény’ szellemi tárgyakban elért jegyek eltérésekben rejlik, amelyek a zsidó tanulók szisztematikusan jobb teljesítményeit mutatják ki. A zsidók tanulmányi fölénye látszólag a németben a legnagyobb, de jelentősnek tűnik magyarban és latinban – e két hagyományos ’nemzeti’ tárgyban is -, ha számba vesszük, hogy ezeknél még a Klauzál gimnáziumban is számottevően kimutatható az ott egyébként átlagosan nem annyira eminens zsidó diákság kitűnősége. Matematikában a piaristáknál és a Barossban jelentős, a Klauzálban elhanyagolható (talán még hibahatáron belüli) a zsidók tanulmányi előnye. Összesítve tehát ezek a szegedi adatok is megerősíteni látszanak a nagyobb országos mintákon megfigyelt összefüggést, mely szerint a zsidó középiskolások kitűnősége a verbális és ’nemzeti’ tárgyakban meghaladta a természettudományos tárgyaknál megfigyelhetőt.
Végül külön figyelmet érdemel a testnevelés, melyben a zsidók teljesítménye mindenütt messze elmarad a többiekétől. Az elmaradás mértéke sokkal nagyobb, mint a szellemi tárgyakban kimutatható norma-túlteljesítésé. Evvel megint csak egy országos eredmény helyi vetületét lehet megragadni, hiszen a zsidók tornából való gyenge szereplése eddig kivétel nélkül minden vizsgálat alá eső iskolánál kimutatható volt Budapesten éppúgy, mint vidéken. Szegeden az is jól kimutatható, hogy a zsidó diákok a többinél sokkal gyakrabban is menttették fel magukat tornából (pl. a piaristáknák 14 % erejéig szemben a katolikusok 7 %-ával, a Klauzálban már 20 % erejéig szemben az ottani katolikusok szintén csak 7 %-ával, a Barossban 34 % erejéig szemben a katolikusok 21 %-ával.) Egy általános paradigmáról van tehát itt szó, amely talán még a határokon túl is tipikusnak tekinthető, de erre még hiányzanak a pontosabb felmérések.[22]
A zsidó diákok iskolai ’befektetései’ Szegeden éppúgy mint egyebütt tehát elsősorban a nehéz, szellemileg igényes és a nemzeti asszimiláció szempontjából – amennyiben a nemzeti úri osztály és a közép-európai középosztályok művelődési eszményének megfelelő – tantárgyak felé irányultak. Ezeknél azonban nagyfokú megtérülési rátát értek el. A zsidó érettségizők minden tárgyban egyértelműen lekörözték kortársaikat az átlagjegyek tanúsága szerint, kivéve tornában, ahol rendre alul teljesítettek. A tornajegyeknél persze elvben nem lehet kizárni – különösen a fasizálódás korában -, hogy a zsidókat eleve rosszabbul osztályozták tornából. Az antiszemita előítéletek a gyakran leszerelt katonatisztekből verbuvált tornatanároknál könnyen találkozhattak a ’gyenge’, ’nem férfias’, ’túlságosan szellemi beállítottságú’ zsidók elleni (s nem feltétlenül antiszemita indíttatású) sztereotípiák hatásával.
A zsidó érettségizők iskolai kitűnőségének tisztázása után nem meglepő, hogy az érintettek átlagosan a többieknél sokkal korábban is képesek voltak lezárni középiskolai tanulmányaikat. Erre utal az az adat, mely szerint a zsidó nyolcadikosoknak már 1890 óta mindig a többsége volt 19 évnél fiatalabb (1900 után átlagosan már 70 %-a), míg a többinél a 19 éves kor alatti érettségizők legtöbbször csak egy kisebbséget képeztek, a katolikusoknál mindig (pl. 1890-1900-ban 35 %-nyit, 1900 után kereken 43 %-nyit). A tanulmányi előnyök és hátrányok az érintett csoportokban rendre halmozódtak. Az átlagosan gyengébben teljesítők később is jutottak el az érett polgár státuszához, ha ugyan eljutottak, hiszen az ebbéli objektív hátrányok a bukások magasabb arányaiban is kifejeződtek.
Előadásom időhiány miatt inkább csak kísérleti jellegű volt s nem térhetett ki ezeknek a meggyőződésem szerint igen nagy horderejű iskolai egyenlőtlenségeknek elmélyült elemzésére. Csupán jelezném, hogy a szegedi zsidó és keresztény középiskolai közönség viselkedési különbségei olyan országos méretű problémák megvilágításához is fontos adalékokat szolgáltatnak, mint az egyenlőtlen iskolai mobilitásssal járó polgárosodási készségek terén megnyilvánuló egyenlőtlenségek (hiszen a jótanulás is polgári érték, akárcsak általánosabban a szellemi munka), a zsidó asszimiláció iskolai teljesítményekben is megnyilvánuló hátrány-kompenzáló jellege, vagy az antiszemita érvrendszer egyik konstans, sztereotíp eleme a ’túl okos’, ’túl agyafúrt’ zsidókról – melynek szellemi hagyománya legalább Széchenyiig visszavezethető. De a ’túliskolázás’ témája fontos a zsidó asszimilációs stratégiák szempontjából is, hiszen a legtöbbször kettős mércével mért zsidó fiatalok talán csak az iskolai piacon kerülhettek egyenranguként s nagyjából egyenlő feltételek között, mintegy megközelítőlegesen ’tiszta’ versenyhelyzetbe a többségi társadalom fiataljaival. Ezeknek a tényezőknek a tárgyalása, láthatjuk, a magyarországi modernizáció társadalomtörténetének nem egy kulcskérdéséhez szolgálhat bevezetőül.
[1] Az előadást megalapozó kutatáshoz az OTKA és a Középeurópai Egyetem Kutatást Támogató Alapja jelentős anyagi segítséget nyújtott.
[2] L. Lőw Immánuel és Kulinyi Zsigmond, A szegedi zsidók, Szeged, 1885, 337. Az szegedi zsidó elemisták számaira nézve l. Lőw Immánuel, A szegedi zsidó népiskola, 1844”, in Barna Jónás és Csukási Fülöp, A magyar-zsidó felekezet (Sic !) elemi és polgári iskoláinak monográfiája, Budapest, 1896, 19.
[3] Lőw Immánuel, Kulinyi Zsigmond, A szegedi zsidók, id. mű, 350.
[4] Péter László, A szegedi főreáliskola elődei és utódai, Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1989, 17. A tanulószámok évenkénti alakulására l. a könyv statisztikai mellékletét.
[5] A szegedi állami születési anyakönyvek adatai alapján.
[6] 1866/7-ben 633 tanuló járt a szegedi zsidó iskolákba (fiúk és lányok együtt), 1890/91-ben már csak 572 és 1894/5-ben mindössze 536. L. Barna Jónás és Csukási Fülöp, A magyar-zsidó felekezet elemi és polgári iskoláinak monográfiája, Budapest, 1896, 19.
[7] Lásd különösen a következő könyveimet : Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945), Budapest, Replika-könyvek, 1997 és Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek (1867-1945), Budapest, 2000, Replika-könyvek (különösen a második részt, 169-309 o.)
[8] L. « Az asszimiláció Szegeden. (Szociológiai kérdésvázlat) », in A szegedi zsidó polgárság emlékezete, szerk. Zombori István, Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1990, 9-43.
[9] A szegedi zsidó lányok iskolai felzárkózására például jellemző, hogy számuk már 1885 felé elérte s ezután nemegyszer meghaladta a fiúkét a zsidó elemiben. (L. Barna Jónás és Csukás Fülöp, id. hely.) Ami a felsőbb iskolázást illeti, legyen elég itt egyetlen összehasonlító adatsor. 1906/7-ben az elemi iskola után továbbtanuló zsidó lányoknak (269) csak pontosan harmadrésze (33 %) járt még a középiskolának megfelelő felsőbb lányiskolába, míg a többiek főképp a polgári (61 %) illetve néhányan a tanítóképző padjait koptatták (l. A szegedi zsidó hitközség 1906 évi jelentése, Szeged, 1907, 13). Ezek az arányok 1928-ra visszájukra fordultak. Ekkor már a 242 továbbtanuló zsidó lányból (beleértve az iparos tanoncokat is) 46 %-ot a lánygimnáziumban és 19 %-ot a felső kereskedelmiben, azaz két-harmadukat érettségit adó intézményben találni. (L. A szegedi izraelita hitközség 1928 évi jelentése, Szeged, 1928.) Ekkor, 1928-ban a szegedi zsidó gimnazista lányok száma (112) meghaladta a fiúgimnazistákét (103), ha kissé elmaradt még az összes fiú középiskolásétól (143).
[10] L. errenézve újabb tanulmányomat : « Szegregáció, asszimiláció és disszimiláció. Felekezetek az elemi iskolai piacon (1867-1942) », Világosság, XLIII/8-9, 61-83.
[11] A középiskolai szegregáció történelmi alakulását részletesen tárgyalom :“ Felekezeti szegregáció a magyar gimnáziumi piacon (1867-1944) ” , in P.-T. Nagy (szerk.), Oktatáspolitika és vallásszabadság. Állam-egyház-iskola-társadalom a 20e században, Budapest, Új Mandátum, 209-232.
[12] Az iskolai értesítőkből nyert adatok szerint még 1931-38-ban is a helyi zsidó középiskolások első osztályosainak 51 %-a a kegyesrendiek felügyelete alatt kezdte el tanulmányait s az egyre kisebb számú elsős között csak 1939/40-1943/4-ben csökkent le a piaristák aránya 28 %-ra a két közületi intézmény, a Baross (42 %) és a Klauzál (31 %) előnyére. Ez az arányeltolódást is valószínűleg a numerus clausus mechanikus hatásaként kell elkönyvelni.
[13] Adatforrás : Magyar statisztikai közlemények, 61, szám, 392 és ff., ugyanott 96, szám, 314 és ff. Valamint 392 és ff.
[14] Errenézve lásd Valter Csillával közös könyvünket : Egy országos vonzáskörû szegedi fôiskola, a polgári iskolai tanárképzô diplomásai (1928-1950), Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1990.
[15] Forrás : Magyar statisztikai közlemények, 61 szám, 392 és ff., ugyanott 96 szám, 284 és ff.
[16] Pontosság kedvéért a népszámlálás éveit megelőző és követő két-két év átlagát véve alapul.
[17] Az iskolai értesítők adatai.
[18] Köztudott, hogy a kisvárosi középiskolai hálózatban 1919-ig, néha még azután is fennmaradtak érettségiig nem képző ’algimnáziumok’ vagy ’nem teljes gimnáziumok’ illetve ezeknek megfelelő reáliskolák.
[19] Értesítői adatok összegzései a három szegedi középiskolában.
[20] Ez az időtartam piarista gimnáziumra nézve pontosan 1890 és 1946 közötti, a reáliskolára nézve 1890 és 1948 közötti, a Klauzál gimnáziumra pedig 1908 és 1946 közötti.
[21] Csak a nehezebb szellemi tantárgyak átlaga, tehát a jelzettek melletta történelemre, a fizikára és a filozófiára, illetve a reáliskolában a franciára is vonatkoztatva.
[22] Nekem eddig Czernovitz-ban két német, Lembergben két lengyel és a bukovinai Soceavaban egy másik német gimnáziumban sikerült kimutatnom hasonló eredményt kiadatlan anyakönyvi felvételi adatokban 1900 és 1914 között. Az idevágó magyarországi adatok elemzését l. cikkemben : „Testnevelés, iskolai értékrend és asszimiláció”, Iskolakultúra (Pécs), XII/1, január 2003, 25-36.